Négy év alatt 42 millió korona

Fülek. Befejezés előtti munkálatok folynak Füleken a papréti alapiskola építkezésén. A járás egyik legnagyobb oktatási komplexumának számító épületegyüttes öt önálló részéből az idei év végére már csak az iskolai étteremnek, a konyhának és a tanműhelyeknek helyet adó utolsó részt kell befejezni.

Fülek. Befejezés előtti munkálatok folynak Füleken a papréti alapiskola építkezésén. A járás egyik legnagyobb oktatási komplexumának számító épületegyüttes öt önálló részéből az idei év végére már csak az iskolai étteremnek, a konyhának és a tanműhelyeknek helyet adó utolsó részt kell befejezni.

A rendszerváltás után évekig alig mozdult valami az építkezésen. 2001-ben azonban gőzerővel újraindultak a munkálatok. Az oktatási minisztérium beruházási alapjaiból négy év alatt eddig összesen 42 millió koronányi beruházást valósítottak meg. Az iskolaépületben két oktatási intézmény működik, egy szlovák alapiskola és a magyar tanítási nyelvű Mocsáry Lajos Alapiskola, összesen több mint ötszáz kisdiáknak nyújtva modern és kultúrált körülményeket a tanuláshoz. Fülek városa az iskolakomplexum teljes befejezése után a becslések szerint egy megközelítőleg hetven milliós értékű épületegyüttes tulajdonosa és kezelője lesz. 2005-ben a város vezetése még legalább ötmillió koronát szeretne pályázati úton megszerezni a konyha és az ebédlő berendezésére, a tanműhelyek felszerelésére és az iskola melletti sportpályák teljes kiépítésére. Agócs József polgármester szerint a szükséges beruházásokkal a város még az iskolák önkormányzati felügyelet alá kerülése előtt számolt. Akkoriban Szigeti László, oktatásügyi államtitkár hívta fel a figyelmet a minisztériumnál igényelhető beruházási támogatásokra. „Szigeti Lászlónak kiemelkedő érdeme van abban, hogy Füleken négy év alatt ekkora volumenű, iskolaépítési beruházásokra kerülhetett sor. A jó húsz évvel ezelőtt megkezdett építkezéshez érvényes engedélyekkel rendelkeztünk, megvoltak a tervek is, csak éppen a legfontosabb, a pénz nem állt teljes mértékben a város rendelkezésére. A minisztériumtól 2001-ben hat, 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben évente tizenkét milliót kaptunk a komplexum befejezéséhez. 2002-ben sikerült átadni a tornatermet, azóta pedig megépült és most már befejezés előtt ál az új szárnyépület, ahol az iskolakonyha és -étkezde, valamint a tanműhelyek kapnak helyet. A berendezésre a jövő évben fogunk pénzt szerezni. Fülek városában, úgy gondolom, az oktatás helyzete jelenleg megnyugtató, a város jó gazdaként kezeli ezt a kérdést” – nyilatkozta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?