Nagytárkányban öntötték össze a búzát az idei Magyarok Kenyeréhez

A felvidéki régiókat képviselő személyiségek a konkrét tájegység feliratával ellátott zsákokból öntötték be a búzát a hordóba
Nagytárkány |

Az összetartozást jelképező Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem névre keresztelt program keretében a felvidéki gazdáktól összegyűjtött búza összeöntésére idén a Bodrogközben található Nagytárkányban kerítettek sort augusztus 12-én. A program keretében eddig 59 tonna búza gyűlt össze Magyarország és a Kárpát-medence magyarlakta régióinak mezőgazdászaitól.

A szombat délutáni rendezvény a helyi és környékbeli néptánccsoportok fellépésével kezdődött, majd azt követően az érintett szervezeteket képviselő személyiségek köszöntő beszéde, a zsákokba gyűjtött búza összeöntése, majd végezetül a református, a görög- és római katolikus, illetve az ökumenikus egyházképviselők áldása következett. Ahogy azt Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke elmondta, a búza összeöntése egy olyan nemes gesztus, amelyek a magyarok összetartozását mutatja. „Ha nem valakivel szemben megyünk, hanem a saját érdekeinket közösen akarjuk megvalósítani, akkor sikeresek vagyunk és sikeresek leszünk. Az ilyen ünnepekre azért is van nagy szükség, mert egy hatalmas megmérettetés előtt állunk. Én azt hiszem, hogy a felvidéki magyar közösségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ez a megmérettetés ne tűnjön könnyűnek” – mondta Bárdos Gyula. A Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem programba tíz évvel ezelőtt kapcsolódtak be a felvidéki mezőgazdászok. Annak ellenére, hogy Szlovákiai magyarlakta régióiban is több tonna búza gyűlt össze, Patasi Ilona, a Szlovák Agrárkamara elnöke szerint nem a mennyiség, hanem a gazdag múltú program eszmei értéke, a felvidéki régió bemutatása, képviselete, illetve az ott élők összetartozásának a szimbolizálása az, ami igazán fontos. Mivel az összegyűjtött búzából készülő lisztet rend szerint a leginkább rászorulók között osztják szét, az adományozás szelleme is nagyon fontos számukra. „Azt szeretnénk, hogy a fiatalok is jó szemmel nézzenek és jó emléket őrizzenek a mezőgazdászokról, hiszen ezáltal őket is jobban be tudjuk kapcsolni a mezőgazdaságba. Tehát ezáltal az óvoda és az iskolai évekből is arra fognak emlékezni, hogy volt egy Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program” – mondta a rendezvény során Patasi Ilona. Mivel a szóban forgó programnak nem csak magyar, hanem szlovák ajkú résztvevői is vannak, a szlovák gazdák a Mindennapi Kenyerünk című programmal kapcsolódnak be a gyűjtésbe. Az összegyűjtött búza később liszt formájában kerül majd vissza a régiókba, ahol a szokásokhoz híven az ott működő intézményeket segítik. Az eredetileg egy magyarországi kenyérsütésből indult, de mára már az egész Kárpát-medencére kiterjedt program keretében Magyarországon megközelítőleg 100, a magyar lakta régiókban pedig további kétszáz pontban lehet leadni az adománybúzát. Augusztus 19-én, a Magyarok Kenyere program Szolnokra költözik, a nagy Kárpát-medencei búzaösszeöntő ünnepségre, ahol a regionálisan összegyűjtött búzát öntik össze, amelyből végül egy helyi kemencében kisütik a nemzet kenyerét.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?