Nagykaposi forgatóköny futballcsőd esetére

Nagykapos. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában közreműködő nagykaposiaknál a bajnoki tabella 11. helyén fejezték be a pontvadászat első felét. Az idényzárón elszenvedett súlyos idegenbeli vereség (8:1) ellenére sem kellett tartaniuk a csapat szurkolóinak a kieséstől.

Nagykapos. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában közreműködő nagykaposiaknál a bajnoki tabella 11. helyén fejezték be a pontvadászat első felét. Az idényzárón elszenvedett súlyos idegenbeli vereség (8:1) ellenére sem kellett tartaniuk a csapat szurkolóinak a kieséstől. Kedvenceik ugyanis nem tartoztak a „pofozógépek” kategóriájába. Húsz ponttal a szilvásiak és a resteiek elé kerültek a tabellán. A tények ismeretében elmondhatták, többre, jobbra nem is volt nagyon esélyük. Néhány nappal az idényzárót követően azonban a tisztségviselők ismét megkongatták a vészharangot.

A legnagyobb problémát, immár hagyományosan, a kiürült klubkassza jelenti. De ez még nem minden. A bajokat legújabban a szűk játékoskeret felbomlásának lehetősége tetézte. Úgy hírlik, a téli holtidényben távozni készül az együttes két meghatározó egyénisége, a védő Nagy Tamás és a kapus Milan Hrabčák. Nagyot, aki ősszel a középpályás alakzatban is feltűnt, és a csapat motorja volt, a II. liga nagymihályi újonca szemelte ki erősítésként. A nevezett ugyan eddig még nem csatlakozott a Zemplín levezető edzéseket folytató csapatához, de annyi biztos: mindenképpen odébbáll. „Tudtommal még nem vett részt a nagymihályiak tréningjein. Nálunk aligha folytatódik pályafutása, hiszen időközben jó bevétellel kecsegtető külföldi munkalehetőség lehetősége is felcsillant Tamás előtt. Ugyan mivel tudnánk őt maradásra bírni” – vélekedett Nagy távozásának esélyeiről Babiák János, a nagykaposi klub menedzsere.

A foghíjas keret erősségei közül a rutinos Milan Hrabčák is reflektorfénybe került. A megbízhatóan hárító kapusra az úgyszintén IV. ligás szobránciak vetették ki a hálójukat. Érdekes módon ő eddig nem vágyott el csőd szélén balanszírozó anyaegyesületétől. „A hagyományoktól eltérően a szobránciak már most bejelentkeztek hálóőrünkért. Mi nem akarunk Milan átlépése elé mesterségesen akadályokat gördíteni, ám a kérővel még nem jutottunk közös nevezőre. Az átigazolás és a vendégjáték egyaránt elképzelhető. Meglátjuk, mit kínálnak érte cserébe” – sorolta a Hrabčák távozásához fűződő legfontosabb tudnivalókat a sportvezető. Az őszi idény heteiben bekövetkezett játékosfogyatkozás, Vass, Terebessy és a Kulcsár fivérek távozása amúgy is nagyon megviselte, legyengítette együttesünket. A jelek szerint példájukat továbbiak is követni kívánják. Amennyiben a nálunk vendégjátékon tartózkodók is visszatérnek egyesületükhöz, akkor bizony befellegzett a nagykaposi futballnak. Nem marad hadba fogható, egy csapatra való játékosunk. Hozzánk nem kívánkozik senki, nem tudjuk őket mivel motiválni. Egyéb lehetőség híján kilépünk a bajnokságból, lakat kerül a futballpálya kapujára” – vázolta fel a nagykaposi futballcsőd forgatókönyvét Babiák János. (jč)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?