Módosulnak a parkolási irányelvek Komáromban

<p>Komárom. Július elsejével új parkolási irányelvek lépnek életbe a városban, miután a képviselők legutóbbi ülésükön elfogadták a parkolási rendszert működtető City Parking Group</p><p>társasággal korábban egyeztetett</p><p>módosításokat.</p>

V. KRASZNICA MELITTA

A leglényegesebb változások a fizetős övezetben élőket, ott vállalkozókat és dolgozókat, azaz a rezidenskártya-tulajdonosokat érintik. Jó hír a belvárosban lakóknak, hogy az első gépkocsira ezentúl egy euróért válthatják ki az egy évre szóló parkolókártyájukat (eddig ez 40 euró volt), a második és harmadik autó után viszont az eddigi 40–40 euró helyett 60, illetve 120 eurót kell fizetni. A rezidenskártya-tulajdonosok helyzetét könnyíti, hogy júliustól a saját utcájukban bármely parkolóhelyen leparkolhatnak kártyájukkal, megszűnnek tehát a kijelölt rezidenshelyek. Ferenczi Tibor, a City Parking Group komáromi igazgatója ezzel összefüggésben arra is rámutatott, hogy az egy adott utcában lévő parkolóhelyek számának legfeljebb felére állítanak ki rezidenskártyát. Nem szeretnék ugyanis, ha a túl sok kártyatulajdonos miatt a többi járművezető teljesen meg lenne fosztva a parkolási lehetőségtől A belvárosban vállalkozók továbbra is 100 euróért válthatják ki az éves rezidenskártyájukat.

Az új irányelvek értelmében bevezetik viszont a „Zamestnanec” (Alkalmazott) és az „Obec” (Település) kártyát is. Mindkettő évi 100 euróba kerül, előbbit a fizetős zónában dolgozók válthatják ki, az utóbbit a Komáromi járás falvai, városai egy-egy szolgálati autóra. További újdonság a panziókártya, amit a belvárosi szállodatulajdonosok igényelhetnek évi 60 euróért, és szállóvendégeik használhatnak a panzió térségében. Július elejétől mintegy ötvennel kevesebb lesz a fizetős parkolóhelyek száma; elsősorban azok az utcarészek kerültek ki a zónából, amelyek eddig is kihasználatlanok voltak (a Husz utca és a Nyár utca találkozása, a Kapitány utca és a Szent András utca egy része). Némileg emelkedik a parkolási díj összege, az ún. rövid idejű parkolási zónában – ahol maximum két órát lehet állni – az eddigi 0,66 euró/óráról 0,70 euró/órára, a második zónában pedig az óránkénti 0,33 euróról 0,4 euróra (az előző értékek még a korona/euró ár átszámításakor jöttek ki). Ugyanakkor mindkét zónában marad a 10 centes minimális parkolási díj. Az anyagot előterjesztő Novák Tamás alpolgármester megjegyezte: szlovákiai viszonylatban a komáromi az egyik legalacsonyabb díjszabás. Ezentúl sem lesz viszont ingyenes az első 20 percnyi parkolás, ezt Győrfy László képviselő szorgalmazta, de a többség nem értett egyet vele. Elsősorban azzal érveltek, hogy nehézkessé válna az ellenőrzés és megint romlana a fizetési fegyelem. Ráadásul közel a belvároshoz, a Várúton nagy ingyenes parkoló található, és az uniós forrásból felújított Kossuth téren is ingyenes a parkolás.

Az elfogadott határozat szerint a parkolási díjból befolyt összeget a város célirányosan utak karbantartására és parkolók kialakítására fordítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?