Módosították a tisztségviselők fizetését

Rozsnyó. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen az egyik programpont a polgármester, a főellenőr és az alpolgármester fizetésének módosítása volt.
Az előbbi két funkció betöltőjének a település lélekszámától függően a törvény garantálja a fizetésemelést.

Rozsnyó. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen az egyik programpont a polgármester, a főellenőr és az alpolgármester fizetésének módosítása volt.

Az előbbi két funkció betöltőjének a település lélekszámától függően a törvény garantálja a fizetésemelést. A polgármester esetében ezen felül még a képviselők akár a kétszeresére is növelhetik a fizetését. A polgármester fizetése nem lehet alacsonyabb, mint a mindenkori országos átlagfizetés, beszorozva a város lakosságának megfelelő szorzóval, amely Rozsnyó esetében 2,81. Vagyis a város első emberének fizetése 56 700 korona. Ezt az összeget a képviselők a polgármester megválasztásakor rögtön megemelték 69 ezer koronára. Vladislav Laciak polgármester azt kérte, ne emeljék a bérét, ellenben az alpolgármester fizetésének emelését javasolta. Ez a javaslat főleg a független képviselők körében váltott ki nagy vitát. Kardos Ferenc alpolgármester az előző két választási ciklusban a polgármesteri székben ült. Jelenleg 29 ezer koronáért teljes állásban dolgozik, a munkájáért a 39 ezer koronás fizetést érdemelne. „Komoly segítség, hogy támaszkodhatom Kardos polgármesteri tapasztalataira. Gyakran vagyok szolgálati úton, ilyenkor sok ügyet elintéz helyettem” – mondta Laciak. Egyúttal megjegyezte, a korábbi választási ciklusban az alpolgármester félállásban volt, 29 ezer koronás fizetésért. A személyeskedésektől sem mentes vitát végül a képviselők szavazata zárta le, nem szavazták meg az alpolgármester fizetésemelését. A főellenőr havi 39 500 koronát vihet haza, amit januártól visszamenőleg fizetnek ki. Eddig 36 800 koronát keresett. Az ő fizetését is a törvény szavatolja. Mivel az átlag?fizetés 2007-ben 20 146 korona volt, Rozsnyó esetében 1,96 a szorzó, így jön ki a csaknem 40 ezer koronás fizetés. Ha a képviselők nem szavaznák meg, bírósági ügy lenne a dologból, s ebben az esetben még a bírósági költségeket és a késedelmi díjat is állnia kellene a városnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?