Mit szól a rádió- és a tévédíj emeléséhez?

Bodnár Ottó, 30 éves kulturális dolgozó, Szepsi:
Engem annyira nem érint az emelés, mert nem én fizetem a díjat. Nem is tudtam róla. Szerintem ezen nincs mit csodálkozni, mert mindennek felemelik az árát. Már csak az a kérdés, hogy mi alapján emelték, mihez viszonyították.

Bodnár Ottó, 30 éves kulturális dolgozó, Szepsi:

Engem annyira nem érint az emelés, mert nem én fizetem a díjat. Nem is tudtam róla. Szerintem ezen nincs mit csodálkozni, mert mindennek felemelik az árát. Már csak az a kérdés, hogy mi alapján emelték, mihez viszonyították. Az inflációhoz, vagy figyelembe vették a minimálbérek és a fizetések emelkedését is, azokkal megegyező arányban emelték-e ezeket a díjakat is.

Oláh Béla, 65 éves nyugdíjas, Érsekújvár:

Mit tagadjam, felháborodtam! Feleségemmel csaknem napi öt órát töltünk a képernyő előtt, lassan ez az egyetlen szórakozásunk. Félreértés ne essék, nem azért, mintha más nem érdekelne bennünket. Vannak ismerőseink, barátaink az Elektrosvit Nyugdíjasklubjában, akik már lemondták a kábeltévé-előfizetést, és most arra készülnek, hogy a televíziójukon is túladjanak. Egyszerűen azért, mert nincs pénzük, még az alapvető élelmiszerek megvásárlására sem. Képesek naponta öt-hat üzletet is bejárni, hogy néhány koronát megtakarítsanak a tejféléken és kenyéren. Korábban rengeteg kirándulást szerveztünk a nyugdíjasok számára, de ma 360 fős tagsággal sem tudunk összetoborozni egy busznyi kirándulásra, vagy színházba vágyó embert, mert a nyugdíjasoknak erre már nem marad pénzük. A négy-öt ezer korona nyugdíjból élő idős ember a lakbér, a rezsi kifizetése után ma már lemondja a kábeltelevíziót, az újságot, és orvoshoz csak nagy szükség esetén látogat el, mert ott is meg a gyógyszerért is fizetnie kell. Ami a családomat illeti, mi mégsem mondunk le ezek után sem a televíziózásról, kifizetjük a kötelező illetéket is. Mert ha nem? Akkor marad a munka a kertben és odahaza a négy fal. Mi, akik az egész életünket becsülettel ledolgoztuk, nem hinném, hogy ezt érdemeljük!

Jecko Ján, 61 éves nyugdíjas, Királyhelmec:

Egyáltalán nem értek egyet az emeléssel! Ezt a törvényt nem lett volna szabad jóváhagyni! Különösen mi, nyugdíjasok fogjuk megérezni a hatását. Én egy-két szórakoztató műsoron és főleg a hírműsorokon kívül nemigen nézek tévét, a sorozatok kimondottan idegesítenek, ezen felül meg csak a sok reklám van benne. Miért kellene nekünk ezért még fizetnünk is? Állítsák vissza azt a kedvezményt, ami eddig volt, hogy a nyugdíjasok ne fizessenek. Hiszen mi az időnk nagy részét úgyis a kerti munkával töltjük. (szaz, kov, hogya)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?