<div>Egy európai témákkal foglalkozó portálon olvastam nemrég, hogy döntést hozott az Európai Unió Bírósága a František Ryneš kontra Úřad pro ochranu osobních údajů ügyben. A személyes adatoknak egyre nagyobb értéke van és mindannyiunkat érint, ezért szeretnék közelebbről is megismerkedni az esettel. Mi a lényege ennek a bírósági döntésnek, és a hazai körülményekre vonatoztatva mit érdemes tudni a közterületre kiterjedő monitorozásról magánszemély által? (folytatás)</div><div> </div>
Mit kell tudni a közterület monitorozásáról?
A rovat múlt heti cikkében az Európai Unió Bíróságának a térfigyelő kamerákkal, magánszemély által készített felvételek rögzítésének jogszerűségét vizsgáló ítéletét ismertettem. A bírói testület úgy határozott, hogy a 95/46-os számú irányelvet alkalmazni kell az esetre – az újságíró kamerás monitorozása nem tekinthető kizárólag személyes (otthoni) tevékenységnek. A kamera ugyanis úgy volt beállítva, hogy a szemközti ház bejáratát és az utca egy részét is figyelte. Ezáltal minden személyt felvett, akik jöttek-mentek a bekapcsolt kamera előtt. Valószínűleg nem is tudtak arról, hogy a kamera látókörébe kerültek, és némelyikük talán szívesebben maradt volna anonimitásban. A bíróság kiemelte, hogy a személyes adatok és a magánvagyon védelmét egymással szemben arányosan kell alkalmazni – mindig a konkrét eset tényállását figyelembe véve. Annak eldöntése, hogy a szembenálló jogos érdekek korlátozása (személyes adatok, illetve a személyek tulajdonának, testi épségének és életének védelme) nem haladta-e meg a szükségesség határát, a nemzeti bíróság feladata. A döntést nagy figyelemmel követték a tagállamokban, azok közül többen is bekapcsolódtak a vitába, és előzetes véleményt nyilvánítottak az esetről. Ennek jegyében tehát nagy a várakozás, hogy a cseh Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság mérlegelésének mi lesz az eredménye. Az üggyel kapcsolatban érdemes idézni az Európai Unió adatvédelemmel foglalkozó ún. 29. munkacsoportjának a videomegfigyelési rendszerek alkalmazására vonatkozó, 4/2004-es ajánlásából. Ha a kamerarendszer egy család részére a lakásának ajtaját/családi házának bejáratát veszi csak és a felvételekhez harmadik személyek nem férnek hozzá, ez otthoni adatkezelés, tehát nem vonatkozik rá az adatvédelmi irányelv. Természetesen itt is figyelemmel kell lenni az ajtó előtt elhaladó személyek jogaira, melyeket általában a polgári jog szabályozza. Ha viszont már további lakások bejáratát vagy a közös parkolót is megfigyelik kamerával, akkor be kell tartani az irányelv vonatkozó rendelkezéseit. (folytatjuk) Veszelei Viktória jogász(A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.