Mit jelent az ön életében a schengeni bővítés?

Koleszár János eladó, Királyhelmec
Az országnak a schengeni övezethez való csatlakozása a mindennapjaimban vélhetően semmilyen nagyobb változást nem hoz majd, ugyanis 2007. december 21-e után sem lesz több okom az eddigieknél gyakrabban átjárni Magyarországra.

Koleszár János eladó, Királyhelmec

Az országnak a schengeni övezethez való csatlakozása a mindennapjaimban vélhetően semmilyen nagyobb változást nem hoz majd, ugyanis 2007. december 21-e után sem lesz több okom az eddigieknél gyakrabban átjárni Magyarországra. Mivel a Bodrogköz magyarországi részén az utak még az ittenieknél is roszszabb állaptúak, Sátoraljaújhelyre vagy Sárospatakra ezután is csak a már megszokott kerülőúton mehetek. A régióban a határ menti települések közt – egy-két kivételtől eltekintve – nincsenek összekötő utakat, így az ott élők a csatlakozás után még többet bosszankodhatnak azon, hogy az elmúlt években „elfelejtették” azokat megépíteni.

Szabó Ottó festőművész, tanár, Bódvavendégi:

A határok megszűnése érdekes módon érint engem. Szülőfalum és lakóhelyem olyan helyen fekszik, amely ugyan Szlovákia területe, de tulajdonképpen egy határokkal kikanyarított sziget az államhatár közelében. Ahhoz, hogy a falumba Szlovákiából be lehessen menni, át kell hajtani Magyarországra. A túloldali szomszéd település, Hídvégardó mindig is szoros kapcsolatban állt vele, számos házasság köttetett a két falu lakói között. Mikor a túloldalon rekedt nagyanyámnak meghalt az édesanyja, nem engedték át az akkori határon, így a Bódva folyón lévő határhídon állva énekelte végig a temetést a gyászolókkal. Ennek emlékére most, amikor megszűnik a határ, ki fogok menni erre a helyre. Ott ünneplem meg annak a vonalnak a megszűnését, amely nagyanyámat megakadályozta, hogy ott legyen édesanyja temetésén. Ezt a komor emléket fogja feloldani bennem a határ megszűnése

Vojtek Balázs informatikus, Zonctorony:

A napokban jártam Bécsben, és még utoljára jól megnézték az irataimat. A közelmúltban egy ideig az osztrák fővárosban dolgoztam, s már akkor örültem volna annak, ha nincs semmiféle ellenőrzés a határon, ha nem kell negyed órát várni, amíg mindent átvizsgálnak. Most svájci munkahelyem van, oda repülőgéppel utazom. Jó érzés lesz, ha jövő márciustól a reptereken is szabaddá válik a mozgás. A szomszédos Győrbe is kellemesebb lesz úgy kirándulni egyet, hogy csak áthajtok a határátkelőhelyen. Éppen nemrég emlegettem, milyen volt az, amikor 1989 decemberében először utaztam Bécsbe egy zsúfolásig teli vonattal, amely egy órán keresztül állt a határon a szigorú ellenőrzések miatt. (leczo, szasz, kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?