Minden hely elkelt a lévai vásáron

Léva. Idén október 22. és 24. között rendezték meg a városban a hagyományos vásárt. Bár hivatalosan csak pénteken kezdődött, az árusok már csütörtök is várták a vásárlókat. Adriana Bosíniová a vásár igazgatóhelyettese elmondta, az érdeklődés az árusok részéről – mint általában – is igen nagy volt.

Léva. Idén október 22. és 24. között rendezték meg a városban a hagyományos vásárt. Bár hivatalosan csak pénteken kezdődött, az árusok már csütörtök is várták a vásárlókat. Adriana Bosíniová a vásár igazgatóhelyettese elmondta, az érdeklődés az árusok részéről – mint általában – is igen nagy volt. „Idén elmondható, hogy mind a 633 rendelkezésre bocsátható helyet bérbe adtunk” – mondta. A legnagyobb érdeklődés a lábbeli, a ruhanemű és az ipari termékek iránt volt, átlagban naponta 263 ilyen stand várta az érdeklődőket. Nagy volt a kereslet az üvegművesek és keramikusok portékái iránt is, de a fafaragók és a bőrdíszművesek sem panaszkodhattak. „Idén az előző vásárokhoz képest nagyobb volt a kézművesek és a népi mesterségek képviselőinek a száma” – tájékoztatott Bosíniová. Az édességes sátrak is sok embert vonzottak, és gazdag volt a kínálat hagyományos vásári mézeskalácsokból, törökmézekből és más alkalmi különlegességekből. Összesen hatvanegy édességárus kereste a gyerekek és az édesszájú felnőttek kegyeit. A vásár a belváros öt utcáját foglalta el. „Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy első alkalommal új árushelyként a Družba kultúrház mögötti parkolórészt is ki kellett adnunk. Még így is el kellett utasítanunk azokat, akik nem igényelték előre a standhelyeket, és csak pénteken, szombaton jelezték helyigényüket” – árulta el a vásár igazgatóhelyettese. A frissítőket kínálók és a lacipecsenyések 34 sátorban várták a hurka, kolbász, razsnyicsi és más húsételek, valamint a sör és legfőképpen a murci kedvelőit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?