Mikszáth Kálmánra emlékeztek Rimaszombatban

mikszáth megemlékezés
Rimaszombat |

Mikszáth Kálmán születésének 175. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezés zajlott Rimaszombatban a régi gimnázium épülete előtt vasárnap.

A megemlékezést a Tompa Mihány Református Gimnázium és a Pósa Lajos Társaság szervezte.

A rendezvény kezdetén Deme Mátyás elszavalta Pósa Lajos Mikszáth Kálmánhoz című költeményét, majd Molnárné Pelle Beáta, a gimnázium igazgatója mondott ünnepi beszédet.

Az igazgatónő megemlékezett róla, hogy Mikszáth Kálmán a rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium diákjaként kedvelte meg a könyvek világát, és hogy a kisvárosi élmények és karakterek maradandó hatást gyakoroltak a prózájára. Molnárné Pelle Beáta azt is hangsúlyozta, hogy mi magunk leginkább úgy válhatunk Mikszáth örökségének gondozóivá, ha olvassuk a műveit és nem hagyjuk őket a feledésbe merülni.

Az ünnepi beszéd után a jelenlévők meghallgattak egy újabb Pósa-verset (Ünnepi óda az iskolához), majd sor került a koszorúzásra.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?