Mikorra újíthatják fel a losonci zsinagógát?

Losonc. Körülbelül 130 millió koronára becsüli a losonci neológ zsinagóga felújítási költségeit az új tulajdonos, a losonci Avant cég és Hidasi József tervezőmérnök, a felújítási tervtanulmány készítője.

Szlovákia egyik legimpozánsabb épületét 1925. szeptember 8-án adták át az akkor nagy számú losonci és losonctugári neológ hitközségnek. Az épület egyfajta mementóként várja sorsának jobbra fordulását. 1944-ben szinte a teljes losonci zsidóság elpusztult, azóta ez a Baumhorn Lipót által tervezett épület csak pusztul. Használták raktárnak, majd gazdátlanul, üresen állt – vandál pusztításnak és rablásnak kitéve.

Az épület 2002-től a losonci Avant cég tulajdonába került, amely a tervek szerint egy multifunkcionális művelődési és szabadidőközpontot szeretne benne létrehozni. Az épület felújítási tervtanulmánya a napokban készült el, készítője a losonci származású, ma a németországi Freiburgban élő Hidasi (Heksch) József építész. Az ő véleménye szerint erre a műemléképületre nemzetközi szinten kellene odafigyelni. Sajnos, a zsinagóga állaga máig tovább romlik, az elképzeléseknek megfelelő felújításhoz szükséges pénzeszközök az új tulajdonosnak sem állnak rendelkezésére, és egy ilyen közhasznú és közszolgálati intézmény kiépítéséhez a régiónak sincs kellő gazdasági ereje.

Hidasi szerint ahhoz, hogy a tervek valóra váljanak, a pénzen kívül még három dolog szükséges. „Úgy gondolom, az anyagiak mellett szükség van az erkölcsi és szellemi örökség tudatosítására, magas fokú és érzékeny műemlékvédelmi szaktudásra, és nagyon professzionális, a mai követelményeket, az elképzeléseket megvalósítani tudó technikai-építészi szaktudásra. Ilyen jellegű és nagyságú építmény Losonchoz hasonló méretű városban talán az egész Kárpát-medencében nincs. A losonci zsinagóga felújításához a világ zsidóságának egyetértése és a helyi erők mellett állami támogatás mozgósítása is szükségeltetik. Sajnos, most egyetlen fillér sem áll rendelkezésre a felújításhoz. Az új tulajdonos minden tőle telhetőt megtesz ugyan, ám ebben az esetben ennél sokkal többre van és lesz szükség. Hetvennégy éves vagyok, még szeretnék itt lenni a felújított zsinagóga átadásán. Azt is tudatosítani kell: ha a felújítás megtörténik, Losonc és Szlovákia a világ figyelmének középpontjába kerül. Ez a tény pedig sem a régió, sem az ország szempontjából nem elhanyagolható. Mindemellett az is tény, hogy ez a zsinagóga, ugyanúgy mint az egykori losonci zsidóság, a magyar történelem szerves részét képezik. Az elkészült és működő kulturális és közösségi intézmény pedig hírét viszi a városnak” – nyilatkozta Hidasi (Heksch) József tervezőmérnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?