Megújul a nagyléli Duna-ág

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSPozsony/Csallóközaranyos. Többéves adminisztrációs előkészület után megkezdődött a nagyléli Duna-ág újbóli összekötése a fő Duna-ággal.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony/Csallóközaranyos. Többéves adminisztrációs előkészület után megkezdődött a nagyléli Duna-ág újbóli összekötése a fő Duna-ággal. A térség eddigi legnagyobb revitalizációját a BROZ (Bratislavské ochranárske združenie) Polgári Társulás a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal közösen végzi.

A nagyléli Duna-ág a bős–nagymarosi vízerőmű építése előtt közel 300 méter széles, élőlényekben gazdag folyó volt, az állatok és a helyi lakosok fontos élelemforrása. A Nagyléli-sziget Komáromtól 10 kilométerre fekszik, a Duna szárazföldi deltájának utolsó szigete. „Lassabban folyó víz, vízi növények és apró vízi élőlények, menedék a fák ágai alatt – ezek mind ideális szaporodási körülmények a halaknak” – mondta Tomáš Kušík projektmenedzser, a BROZ PT elnöke. A 19. század végén és a 20. század elején a helyzet jelentősen megváltozott a térségben. Míg korábban a Dunából öt helyen áramlott víz a nagyléli ágba, a vízerőmű építése miatt lezárták a torkolatokat, víz csak akkor juthatott az ágba, ha magas volt a vízállás. „Megváltozott a víz minősége, nyáron felmelegedett, oxigénhiányossá vált. A lezárás után a halak sem tudtak a megszokott szaporodási helyükre jutni, természetes ösztönük azonban oda vezette őket, a lezárt torkolatnál gyakran megfigyelhettük őket. Miután az ágat újra összekötjük a főággal, a halak újra szabadon átjárhatnak, és a több mint 5 kilométeres nagyléli Duna-ág újra az egyik legszebb ág lehet térségünkben” – közölte Tomáš Kušík. A munkálatok után, ha magas lesz a vízállás, könnyebben és gyorsabban meg tudják oldani a víz átfolyását, ami árvízvédelmi szempontból is fontos.

„Azzal, hogy a nagyléli ágat összekötjük a fő ággal, nemcsak azoknak a helyi lakosoknak az álma teljesül, akik még emlékeznek az ág szépségére, hanem a természetvédőké is, mert úgy gondoljuk, ez nagyon fontos környezetvédelmi lépés Szlovákiában. Ha pár héttel később eljönnek körülnézni a térségbe, még láthatók lesznek a munkálatok nyomai, de ha egy évvel később látogatnak ide, nem szeretnének majd elmenni” – nyilatkozta Kušík. A projektet ősszel fejezik be a duzzasztógát kijavításával, amelyen keresztül gyalog is be lehet majd jutni a Nagyléli-szigetre. A revitalizáció a Life+ Duna-mente madárvédelmi projekt része. A polgári társulás korábban már megújította a medvei Duna-ágat, 2013 nyarán pedig Doborgaznál nyitott meg újra egy kisebb ágat. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?