Megszüntetnék a munkásszállót Vedrődön

munkásszálló vedrőd
Vedrőd |

A megye a község önkormányzatával próbál megoldást találni az egykori kollégium kihasználására.

Nem lesz munkásszálló a vedrődi iskola egykori kollégiumából. Jozef Viskupič Nagyszombat megye elnöke megszünteti az épület bérleti szerződését. A falut még nem értesítették, most közel négyszáz vendégmunkás lakik az épületben.

Kapcsolódó cikkünk

A megye képviselő-testülete korábban bérbe adta az egykori kollégium épületét. Patrik Velšic, a megye szóvivője korábban azt írta, hogy a megye 2011 óta próbálta bérbe adni vagy eladni az ingatlant, de hiába. Velšic közölte, hogy az önkormányzatnak volt lehetősége arra, hogy érdeklődjön az épület iránt, és leszögezte, hogy a megye elutasítja a falu hamis és megtévesztő állásfoglalását a megye tulajdonában levő ingatlanok bérbeadásáról. A Nagyszombattól néhány kilométerre fekvő Vedrőd lakosai aláírásgyűjtéssel tiltakoztak a megyei önkormányzat döntése ellen. A község 1400 lakosából 1026-an csatlakoztak a petícióhoz. Novemberben új megyei testület alakult, és Jozef Viskupič elnök a korábbi határozatot átértékelve megszüntette a bérleti szerződést. „A bérlőkkel megegyeztünk abban, hogy Vedrődön befejeződik ez a fajta vállalkozói tevékenység. A megye nem tervezi hasonló szolgáltatások működtetését ebben az épületben” – jelentette ki a megyeelnök. A szóvivőtől megtudtuk, hogy a megye konkrét lépéseket tervez, amelyeknek köszönhetően az év folyamán megszüntetik a bérleti viszonyt, és a faluval új megoldásokat keres az egykori kollégium épületének kihasználására. Pavol Augustín, Vedrőd polgármestere lapunknak úgy nyilatkozott, hogy még nem kaptak hivatalos értesítést a bérleti szerződés felmondásáról. „Körülbelül három-négy hónapos a felmondási idő. Most háromszázhetven ember lakik itt, a falu infrastruktúrája nehezen bírja ezt a terhelést” – nyilatkozta a polgármester. A megye döntéséhez az is hozzájárulhatott, hogy év elején kiderült, a Samsung bezárja a Vedrőd közelében levő üzemét, helyette a galántai csarnokba telepíti a gyártást.

A falu vezetése egyeztetni fog a megyével, az épület ugyanis Nagyszombat megye tulajdona. „Az elképzeléseink között szerepel egy szociális központ kialakítása időseknek vagy gyerekeknek. De a megyéé a döntés, mi csak a helyzet megoldását segíthetjük, hogy ne munkásszálló működjön a kollégiumban” – mondta Augustín.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?