Nem épít munkásszállót: a pályázati pénzt is visszautalja a város

munkásszálló
Mosonmagyaróvár |

Több mint 118 millió forintot nyert még három éve Mosonmagyaróvár egy száz férőhelyes munkásszálló kialakítására. A pénz meg is érkezett, de most felbontják a szerződést, visszafizetik a támogatást (miközben a kamat elengedését kérik), mert a tervezett beruházás összköltségének emelkedése miatt nem tudnak eleget tenni az építési kötelezettségnek.

Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint ezek tulajdonában álló gazdasági társaságok pályázhattak munkásszállás építéséhez vagy munkásszállásra igénybe vehető ingatlan felújításához. Mosonmagyaróvár önkormányzata egy száz férőhelyes munkásszállásra adott be támogatási igényt, s 118 millió 787 ezer forintot nyert is. A támogató a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal a kedvezményezett Mosonmagyaróvár önkormányzata volt, a hatósági szerződést 2018. augusztus 16-án írták alá.

A pénz aztán meg is érkezett, Mosonmagyaróvár mégis a legutóbbi, novemberi testületi ülésén úgy döntött, kezdeményezi ennek a szerződésnek a megszüntetését. Az ok? „A vállalt, munkásszállás felújítására vonatkozó kötelezettségeinek financiális okok – a tervezett beruházás összköltségének emelkedése - miatt nem tud eleget tenni.”

A képviselő-testület most kérelmezi a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalnál, hogy a szerződés megszüntetése kapcsán „esetleg megállapításra kerülő ügyleti kamat vagy egyéb visszafizetéshez kapcsolódó költség felszámításától tekintsen el.”

Ami pedig a támogatás visszafizetését illeti: az önkormányzat idei költségvetésében rendelkezésre áll a támogatás visszafizetéshez, és ügyleti kamat megfizetéséhez szükséges forrás. Ha az önkormányzat a vissza- és megfizetési kötelezettségét jövőre köteles teljesíteni, akkor a szükséges fedezet forrása az előző évi maradvány lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?