Pozsonyi tűz - a főváros ellenőrizné a munkásszállókat

Szállótűz
Pozsony |

Két halálos áldozatot követelt a csütörtöki tűz Rózsavölgy (Ružinov) városrészben. Egyelőre nem tudni, mi miatt gyulladt ki a munkásszálló, a lakók helyzete is kilátástalan.

„Este hatig dolgoztam, mikor hazaértem, döbbenten láttam, hogy mi történt” – mondta az egyik lakó. Tegnap délelőtt körülbelül tíz felnőtt ült a leégett munkásszálló melletti másik szálláshely udvarán, mellettük három gyerek játszott a fűben. Mindenkit az foglalkoztatott, hogy hogyan tovább a tűz után, sokan mindenüket elvesztették, pénzük és szállásuk sem maradt.

Hetven embert kellett kimenekíteni

Csütörtökön dél körül keletkezett tűz a Mlynské luhy utcában álló épületben. Az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat a közösségi portálon közölte, hogy a tűzoltóknak körülbelül két órán belül lokalizálták a tüzet, de csak este tizenegykor sikerült eloltani a lángokat. Tegnap egy másik kisebb tűzzel is meg kellett birkózniuk a tűzoltóknak. „A tűz okát még vizsgálják” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Farkašová a tűzoltóság szóvivője. Körülbelül hetvenen tartózkodtak az épületben, amikor felcsaptak a lángok, mintegy negyven lakót a kiérkező tűzoltók mentettek ki. Heten megsérültek a tragikus tűzben. „Egy férfi három kisgyereket mentett ki az épületből, a sűrű füst ellenére visszament értük. Ő egy valódi hős” – mondta az egyik lakó, aki sok más társával együtt a szomszédos szállóban töltötte az éjszakát. Másokat különböző szálláshelyekre vittek. Martin Chren a városrész polgármestere szintén a közösségi portálon tájékoztatott arról, hogy négy családnak tíz gyerekkel a Slovnaft vállalat segített szállást találni, de a De Paul hajléktalanokkal foglalkozó szervezet is megnyitotta a hajléktalanszállót a károsultaknak. A Mea culpa hajléktalanszállón hét ember kapott menedéket a magisztrátus, a civilszervezetek és a városrész által.

 

Kilátástalan a lakók helyzete

„Néhányan egy munkásszállóban kaptak helyet, de csak vasárnapig maradhatnak ott. Akkor érkeznek meg a fizető kliensek és nem marad szoba a gyerekes családoknak. Mi lesz velük azután?” – kérdezte kétségbeesetten egy középkorú férfi. Hozzátette, hogy hálásak az adományokért, de szállás híján elhelyezni sem tudják azokat.

„Elsősorban szállásra lenne szükség” – folytatta a férfi.

A lakók nem tudják, kihez forduljanak segítségért. „Semmit nem tudunk, nem tudjuk, hogy mi lesz velünk, meddig maradhatunk itt. Visszakapjuk-e a lakbért, amit befizettünk” – szólt hozzá egy másik nő. A leégett épületben 260 euró volt egy szoba havi bérleti díja. A lakók elmondták, hogy ennyiért ugyan nem jó, de legalább megfelelő körülmények között élhettek. „Azt írják, hogy hajléktalanszálló. De melyik hajléktalan tudna havonta ennyi pénzt kifizetni? – mutatott rá egy idősebb nő, aki hat éve lakott az épületben. A szállás mellet a gyerekek iskoláztatása is bonyolódik, több kisgyerekes család lakott a szállón. „Nem tudják, hol fognak lakni, hogyan fog onnan iskolába, óvodába járni a gyerek” – sorolták a kérdéseket a fa árnyékában az udvaron.

A tulajdonos nem válaszolt

Közben a tűzoltók és a rendőrök még vizsgálták az épületeket. „Most megint szétszedtek valamit, már a statikus is ellenőrizte” – magyarázta a középkorú férfi. Martin Chren tegnap arról is írt a közösségi portálon, hogy a lakosok már többször panaszkodtak a szállóban élő, alkalmazkodni nem képes lakókra. Megkérdeztük a polgármestert, hogy mi zavarta a helyieket és hogyan sikerült orvosolni a panaszokat, valamint arról is érdeklődtünk, hogy mi lesz a károsultak sorsa. Lapzártáig hiába vártuk a válaszokat a kérdéseinkre. Az Aranyoldalak szerint a szállót az ELV Servis üzemelteti, a cég logója és elérhetősége megtalálható a leégett szállóhoz vezető bejáratnál. Hiába hívtuk a feltüntettet telefonszámokat, süketek voltak a vonalak. Az üzemeltetőnek küldött e-mailünket visszaküldte a rendszer, mivel nem találta meg a címzettet, a cég internetes oldala szintén hibát jelez. A lakók azt mondták, beszéltek a tulajdonossal, de senki nem tudja, hogyan tovább. „Azt sem tudjuk, hogy mi meddig maradhatunk ezen a szálláson, kisgyerekekkel, akiket ebben az épületben nem szívesen látnak” – zárta az idős asszony.

Harc a lerobbant munkásszállók ellen

Pozsonyban több tucat olyan munkásszálló működik, ahol a rózsavölgyihez hasonló feltételeket kínálnak a bérlőknek. Peter Bubla a magisztrátus szóvivője a szegénységgel való üzletelésként jellemezte a helyzetet. A munkásszállókban 140-200 euró közötti összeget kérhetnek havonta egy ágyért, a bérlők sokszor az bonyolult élethelyzet, vagy az ideiglenes állás miatt kénytelenek rossz körülmények között élni.

„Tárgyalásokat kezdeményeznénk az illetékes szervekkel, hogy ellenőrizzék a városban található szállókat” – írta a szóvivő.

Megszólítanák egyebek mellett a tűzoltókat, a közegészségügyi hivatalt, az építészeti hivatalokat, hogy elejét vegyék a hasonlóan tragikus eseteknek. „A városnak nincs felhatalmazása arra, hogy fellépjen a szállásadók ellen. A helyzet rendszerszintű kezelése terén viszont megvan a feladata” – folytatta Bubla. A magisztrátus bérházak építésével orvosolná a gondokat. Azt ígérik, hogy hamarosan bemutatják a konkrét javaslatokat.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?