Mégsem vonják meg a támogatást az iskoláktól

NyitraA megyei önkormányzat legutóbbi ülésén általános érvényű rendeletet fogadott el az egyházi és magán művészeti alapiskolák, nyelviskolák és egyéb oktatási intézmények támogatásával kapcsolatban.A döntés értelmében a megye hatáskörébe tartozó egyházi és magániskolák továbbra is megkapják a jóváh

Nyitra

A megyei önkormányzat legutóbbi ülésén általános érvényű rendeletet fogadott el az egyházi és magán művészeti alapiskolák, nyelviskolák és egyéb oktatási intézmények támogatásával kapcsolatban.

A döntés értelmében a megye hatáskörébe tartozó egyházi és magániskolák továbbra is megkapják a jóváhagyható támogatás maximumát. „Ez megegyezik az állami fenntartású intézmények fejkvótájának összegével” – jegyezte meg Farkas Iván megyei képviselő. Az azonos támogatás bevezetését tavaly decemberben a KDH és az MKP közösen szorgalmazta. A Smer képviselői kezdetben nem támogatták a rendeletmódosítási javaslatot, de idén januárban egy rendkívüli közgyűlésen végül rábólintottak a fejpénz kiegyenlítéséről szóló javaslatra. Ennek értelmében 2015 januárjától az egyházi és a magán művészeti, illetve a nyelviskolák, a kollégiumok, az étkezdék és a napközi otthonok is megkapták az állami fejpénz 100 százalékát. Korábban csupán 88 százalékát kapták, ami a törvény által meghatározott minimális limitnek felel meg. A rendeletmódosítás kapcsán januárban elhangzott: az egyházi és a magániskolába járó diákok szülei is ugyanolyan adófizetők, mint azok, akiknek a gyerekei állami vagy megyei fenntartású iskolákba járnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?