Mégsem veszi meg a házat a város

LECZO ZOLTÁNNagykapos. Az Ung-vidéki település vezetése valószínűleg mégsem vásárolja meg azt a Fő utcai romos lakóházat, mely a nagyrészt európai uniós támogatásból épült Turisztikai Információs Központ tőszomszédságában áll.Ifj.

LECZO ZOLTÁN

Nagykapos. Az Ung-vidéki település vezetése valószínűleg mégsem vásárolja meg azt a Fő utcai romos lakóházat, mely a nagyrészt európai uniós támogatásból épült Turisztikai Információs Központ tőszomszédságában áll.

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a házat 500 ezer koronáért (16,6 ezer euró) a tulajdonos már 2006-ban felkínálta az önkormányzatnak, de egy későbbi tulajdonosváltás után az adásvétel nem valósult meg. Az épület új gazdája ezután már 25 ezer eurót kért, de ez az ár a városvezetés számára elfogadhatatlan volt. 2013 decemberében döntés született arról, hogy a házat és a hozzá tartozó telket a város 20 ezer euróért vásárolja meg, ám időközben kiderült, hogy a tulajdonosok a parcella nagyobb részét – mely a Fábry utcáig húzódik – ezért az árért nem akarják eladni. Egy másik önkormányzati ülésen a képviselők úgy döntöttek, csak a telek egy részét és az építményt veszik meg, ezért 16 ezer eurót kínáltak. A hivatalvezető tájékoztatása szerint annak ellenére, hogy a tulajdonos a telefonos egyeztetés során beleegyezett a változtatásba, nemrégiben levélben arról értesítette a várost, hogy különböző általa felfedezett szabálytalanságok és tisztázatlan részletek miatt az adásvétellel mégsem ért egyet, és ragaszkodik a 2013-ban megbeszélt feltételekhez, ill. a 20 ezer eurós vételárhoz.

Ifj. Gyimesi György tájékoztatása szerint a város valószínűleg nem vásárolja meg a házat, és miután megvizsgáltatja az épületet a területileg illetékes építésügyi hivatal szakembereivel, a tulajdonost vélhetően felszólítja, hogy a romos és életveszélyes épületet saját költségén újíttassa fel. Ha erre nem lesz hajlandó, a szanálást a település elvégezteti, de a költségei megtérítését – akár bírósági eljárás útján – kérni fogja a tulajdonostól. Az épületben, melynek udvarán ottjártunkkor jókora patkányok futkostak, egy család is lakik, akiknek elhelyezéséről a város gondoskodni akart. Az eredeti tervek szerint a város a házat és a hozzá tartozó kert egy részét azért vette volna meg, hogy az épületet lebontassa, a helyén pedig vagy parkolót építtessen, vagy a területet a nemrégiben felújított városi park részévé alakítsa át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?