Megölte az édesanyját, mert nem akart tükörtojást sütni

312I
Varannó |

A varannói gyilkosság ügyét az eperjesi bíróság tárgyalja. A vádirat szerint Jozef (25) tavaly novemberben halálra verte édesanyját, Boženát (†63), mert nem volt hajlandó tükörtojást készíteni neki. 

Božena (†63) a legrosszabb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy egyetlen fia, Jožko, egyszer bántalmazni fogja. Olyan sérüléseket szenvedett, amelyekbe belehalt. Még az újraélesztés sem segített rajta. Az információk szerint azért haragudott meg, mert anyja nem akart tükörtojást készíteni neki. 

Egy kétszobás lakásban éltek. Két évvel ezelőtt Jozef apja meghalt, aki gyakran ivott és terrorizálta őket. Halála után fia vette át ezt a szerepet.

Gyilkosság elkövetésével vádolják, és 20-25 évig terjedő börtönbüntetést, akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. Azt reméli azonban, hogy a bűntényt átminősítik emberölésre.

Kedden a bíróság előtt tanúskodott az alsó szomszédjuk. Elmondása szerint a vádlott szülei nem dolgoztak, munkanélküli segélyből éltek. Amikor Jozef elkezdett kukásként dolgozni, rendszeres fizetést és étkezési jegyeket kapott, kifizette az adósságaikat és hitelt vett fel, hogy kicserélje a lakás ablakait.

Említette azt is, hogy egyszer szemtanúja volt egy incidensnek, amikor Jozef agresszívan reagált, és egy másik szomszéddal való veszekedés során megütötte: „Szerintem egy pofont adott neki.”

A szomszédos házban lakó nő, akinek a fia barátkozott a vádlottal, azt mondta, hogy Jozef szülei nem fordítottak rá sok figyelmet: 

„Gyerekkorának nagy részét a parkban töltötte a romákkal. Amikor elkezdett dolgozni, kifizette a szülei adósságait, megvette a lakást, majd hitelt vett fel az ablakokra.”

Elmondta, hogy a bűncselekmény előtt depressziós volt, a stressztől fájt a gyomra, öngyilkosságot akart elkövetni, de ő maga beszélte le róla. Mindez a családi problémák miatt történt.

Jozef az első tárgyaláson azt állította, hogy a közte és édesanyja közötti nézeteltérések akkor kezdődtek, amikor megkapta a végrehajtótól érkező leveleket. A szomszédnak panaszkodott, hogy otthon nem könnyű a helyzete, és a szomszéd azt javasolta neki, hogy költözzön el, akkor édesanyja rájönne, hogy nélküle nem tudna megélni:

 „Jó kapcsolata volt az anyjával, járt vele vásárolni. Amikor iskolába járt, jól tanult. De a gyerekkora nem volt könnyű. Éhezett is... Nem törődtek vele úgy, ahogy kellett volna."

A következő tárgyalásokat novemberre és decemberre tervezik. A bíróság meg akarja hallgatni a lakásban helyszínelő mentősöket és az igazságügyi szakértőt, aki az elhunyt boncolását végezte.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?