Megoldott a gimnázium pénzelése

Érsekújvár. Az idén szeptemberben önállósult helyi magyar gimnázium számlájára a fenntartó Nyitrai Kerületi Önkormányzat rendszeresen, kisebb-nagyobb tételekben küldi a működéshez szükséges pénzt. Erről Forró László, a megyei közgyűlés és oktatásügyi bizottságának MKP-s tagja tájékoztatott.

Érsekújvár. Az idén szeptemberben önállósult helyi magyar gimnázium számlájára a fenntartó Nyitrai Kerületi Önkormányzat rendszeresen, kisebb-nagyobb tételekben küldi a működéshez szükséges pénzt. Erről Forró László, a megyei közgyűlés és oktatásügyi bizottságának MKP-s tagja tájékoztatott.

A gimnázium az idei tanév kezdetekor kellemetlen helyzetbe került, mert a megye még szeptember végén sem utalta át számlájára a szükséges összeget. Forró ezt azzal indokolta, hogy az iskolát a tárca csak szeptember elsejével sorolta be az iskolahálózatba. „Annak ellenére, hogy már a múlt tanévben köztudott volt a magyar tagozat önállósulása, a felvételi vizsgát a leendő intézmény első osztályaiba a közös igazgatású gimnázium tartotta meg. Szeptember előtt az új iskola még számlát sem nyithatott, és ez vezetett a bonyodalmakhoz” – elemezte a közelmúltbeli helyzetet a megyei képviselő. A tárcának szerinte már július elsejével vagy augusztus végén létre kellett volna hoznia az iskolát. A megyei közgyűlés azonban csak szeptemberi ülésén foglalkozhatott az iskola költségvetésével, holott arról már július eleji tanácskozásán is dönthetett volna. A megyei költségvetés számolt az intézménynek szánt összeggel, hiszen a közös igazgatású gimnázium magyar tagozatának működését is biztosítania kellett.

Érsekújvár. A város és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat között már folynak a tárgyalások a helyi magyar gimnázium épületének további sorsáról – tudtuk meg Forró Lászlótól. „A helyi önkormányzat korábbi vezetése az épület egy részét nagyvonalúan, jelképes egy koronáért adta bérbe az akkor még közös igazgatású iskola magyar tagozata számára. Amikor azonban felmerültek a karbantartási gondok, ezt a döntést át kellett értékelni” – jegyezte meg az érsekújvári régió MKP-s megyei képviselője. A város remélhetőleg még idén döntést hoz a valós bérleti díjról, úgy, hogy az összegből a későbbiekben tulajdonosként a szükséges karbantartási munkálatokat is el tudja majd végeztetni. Az sem kizárt, hogy idővel az épületrészt a megye vásárolja meg. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?