Régió

Megnyílt a felújított nyitrai zsinagóga

Nyitra. Turistáknak egyelore tilos a belépés a felújított és múlt pénteken átadott nyitrai zsinagógába – az egykori imaház csak július 13-a után lesz látogatható, akkor is csak szerdán és vasárnap 16 és 17 óra között, a városi információs központ által szervezett csoportokban.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2003. július 8. 08:00

babaolaj
A megújult nyitrai zsinagóga belso tere
Jana Benová felvétele
Nyitra. Turistáknak egyelore tilos a belépés a felújított és múlt pénteken átadott nyitrai zsinagógába – az egykori imaház csak július 13-a után lesz látogatható, akkor is csak szerdán és vasárnap 16 és 17 óra között, a városi információs központ által szervezett csoportokban. Az egyéni látogatást a tervek szerint majd szeptembertol engedélyezik. Az 1911-ben épített neológ imaház évekig üresen állt, mert az istentiszteletek végzéséhez Nyitrán nem akadt tíz felnott zsidó férfi. A helyi zsidó hitközség 1983-ban adta el az épületet az akkori városi nemzeti bizottságnak, az el is kezdte a felújítást, de pénz híján a munkálatok csak 1996-ban vettek új lendületet. A falak szigetelése, tetocsere, a futés bevezetése és a belso tér rekonstrukciója több mint 23 millió koronába került, a költségek egy részét a kulturális minisztérium állta, s jelentos összeggel támogatta a felújítást Nyitra hollandiai partnervárosának, Zoetermeernek zsidó hitközsége is. Kezdetben a városi képviselo-testületben ádáz viták dúltak a majdani felhasználást illetoen, ám végül megegyezés született, hogy az épület kizárólag kulturális célokat szolgál majd. Jelenleg a zsinagóga emeleti részében a nyitrai születésu, Izraelben élo képzomuvész, Shraga Weil grafikái tekinthetok meg, a noi karzaton pedig a Pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeuma állandó holokauszt-kiállítása kapott helyet – a szervezok ezzel, illetve az épület falán elhelyezett táblával kívánnak emléket állítani a Nyitráról és környékérol elhurcolt több mint hatezer zsidónak. A második világháború elott Nyitra lakosságának egynegyede volt zsidó, a városban ortodox és neológ zsinagóga, rabbiképzo iskola – jesiva, rituális fürdo, és több kóser mészárszék valamint kifozde is muködött. Ma mindezekbol csak a neológ zsinagóga, valamint a városszéli temeto maradt meg, az izraelita felekezethez tartozó, alig egy tucatnyi idos ember pedig a zsinagóga melletti épületben berendezett imaszobában gyakorolja vallását.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
čaputová

Čaputová: Az egyszerű emberek szenvedik meg az orosz agressziót

vendéglő

193 ezer állástalan, 87 ezer betöltetlen munkahely

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij: Ki kell űznünk a megszállókat, akik foszforbombával gyilkolják népünket

Komáromi Kulturális Nyár

Eseménydús lesz a nyár Komáromban

új szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

d

KVÍZ: Felismered a híres magyar versek szlovák fordítását?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.