Megkurtított megyék?

Besztercebánya/Rimaszombat. Besztercebánya megyében 772 millióval kevesebb az állami támogatás tervezett jövő évi összege, mint a reálisan felmért igény.

A hiányzó pénzösszegek pótlásának módjáról és a jövő évi megyei költségvetés összeállításáról, illetve az állami büdzsé Besztercebánya megyét érintő tervezetének módosításáról Milan Marčok megyei elnök a napokban parlamenti képviselőkkel is egyeztetett.

A megye jövő évi tervezett költségvetése – a saját forrásokat is beszámítva – 3,5 milliárd korona. A pénzügyminisztérium tőkeberuházásos kiadásokra mindössze 375,2 milliót ad, a valós igény azonban 853,2 millió. A megye számára már ebben a költségvetési tételben mintegy 477,3 millió korona hiány jelentkezik. A működésre költhető állami támogatás valamivel több mint 2,3 millió; ez is mintegy 325 millióval kevesebb annál, mint amennyit a megye igényel.

A jövő évtől megyei hatáskörbe kerülnek a másod- és harmadosztályú közutak is, úgy, hogy sok esetben máig rendezetlenek a birtokviszonyok. A közlekedés fenntartásához a pénzügyi tárca a valós megyei igényeknél 87 millióval ígér kevesebbet. Gond lehet egyes egészségügyi intézmények beruházásainak finanszírozásával is. A megyében a rimaszombati és a garamszentkereszti kórház építését kellene befejezni, és csak ehhez összesen mintegy 100 millió koronára lenne még szükség. Nem számol az állami költségvetési támogatás semmilyen egészségügyi felszerelés vásárlásával, sem az egészségügyi intézmények műszaki fejlesztésével. Az igényeltnél 145 millióval kevesebb az oktatásügyre szánható összeg, 54 millió korona hiány mutatkozik a szociális szolgáltatások terén. A megyei képviselők közül az ellenzéki oldal parlamenti képviselői határozottan támogatták a Milan Marčok által vázolt módosítási javaslatokat, és azt ígérték a megyei elnöknek, hogy az általuk elfoglalt parlamenti bizottsági posztokon támogatni fogják a költségvetés tervezetének módosítását a megye elképzelései szerint.

A megyei közgyűlés MKP-frakciójának vezetője, Bán Zoltán szerint sajnos, nem sok remény van arra, hogy megváltozzanak az állami költségvetés tervezetének sarokszámai. „Frakciónk elvi síkon támogatja a hivatal által kidolgozott költségvetési tervezetet. A konkrét lépéseket a teljes lebontásban hamarosan elemezni fogjuk. Ajánlatosnak tartanám azt is, hogy a hátrányosabb helyzetben lévő megyei önkormányzatok – mint például a besztercebányai és a kassai – egységes álláspontot képviselve próbálnának meg hatni a pénzügyminisztériumra” – mondta Bán Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?