Hogyan ítéli meg az új képviselő-testületet?Kilenc régi képviselőnek köszönhetően folytathatjuk a megkezdett munkát, a négy új képviselő pedig új lendületet hozhat az önkormányzat irányításába.
MEGKÉRDEZTÜK SZÖGEDI ANNA POLGÁRMESTERT
Hogyan ítéli meg az új képviselő-testületet?
Kilenc régi képviselőnek köszönhetően folytathatjuk a megkezdett munkát, a négy új képviselő pedig új lendületet hozhat az önkormányzat irányításába. Ez utóbbiak közül hárommal már dolgoztam együtt, és úgy vélem, mind a négyen a város érdekeit fogják szem előtt tartani.
Milyen céljai vannak az elkövetkező négy évben?
Bár konszolidáltuk a város gazdálkodását, a kiegyensúlyozott költségvetés összeállítása nem egyszerű, mert a város büdzséjének bevételi része még mindig hiányos. Vannak hosszú és rövid távú terveim is, az előbbiek közé tartozik a csatornahálózat megépítése, a városháza épületének felújítása, illetve a főtér rendezésének befejezése. Rövid időn belül a strandfürdővel is kezdenünk kell valamit. Ezek komoly kihívások, természetesen minden a város anyagi helyzetétől függ. (ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.