Megint kiszáradt a Tisza-holtág

<p>Nagytárkány. A rendkívül enyhe, kevés csapadékot hozó tél, az áradások elmaradása, valamint a korán jött hőség miatt két év után újra kiszáradt a Tisza-holtág</p><p>egy szakasza.</p>

LECZO ZOLTÁN

A Nagytárkány kataszterében található, 4 kilométer hosszú, 734 hektáros – egyébként 2005 óta nemzetközi védettséget élvező – ramsari-terület rendszeres vízutánpótlásának hiánya már többször gondot okozott. Az 1882-ig a folyó főmedrének számító holtágat 2012 nyarán fű nőtte be, ilyesmire, hogy a meder teljesen kiszáradjon, a nyolcvanas években volt példa legutóbb, akkor kukoricával vetették be a területet a gazdák. A holtágban 2009 tavaszán is rendkívül kevés víz volt, és az életterének fokozatos szűkülése miatt számtalan védett növény- és állatfaj végveszélybe került. Az akkori tömeges halpusztulás kapcsán több ezer eurós kár keletkezett. Tavaly szintén kevés víz volt a holtágban, de a medret legutoljára csak 2012 nyarán nőtte be fű. (Tavaly kisebb áradás oldotta meg az egyre kritikusabbá váló helyzetet – a szerk. megj.)

A probléma hosszú távú megoldását az általános pénztelenségen túl az is nehezíti, hogy a parcella altalaja több száz különböző magánszemély tulajdonában van, a vízfelület az államé, a holtágon a halászati jogokat pedig a Tiszacsernyői Horgászszövetség gyakorolja.

A Tisza és a holtág vízszintje között több méter a különbség, szivattyúkkal vagy zsilipekkel lehetne csak a terület vízutánpótlását megoldani, ami rendkívül költséges lenne. A község vezetése, hogy a meder kiszáradását elkerülje, néhány éve szerette volna kikotortatni a holtágat, ám ezt a területileg illetékes környezetvédelmi hatóság nem engedélyezte. Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, a mostani helyzetről már értesítették a helyi környezetvédelmi hatóságot és a horgászszövetséget. A probléma megoldását a polgármester szerint a meder kotrása, valamint a gát átfolyóinak kiépítése oldaná meg. Ilyen beruházások elvégzésére azonban a községnek sem jogosultsága, sem megfelelő pénzügyi háttere sincs.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?