Meggyilkolt orosz ellenzékiről nevezték el Pozsonyban az orosz nagykövetség utcáját

Borisz Nyemcov

Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról nevezték el Pozsonyban azt az utcát, amelyben az orosz nagykövetség található – jelentette be csütörtökön külügyminisztérium.

„Az Ukrajna elleni szégyenteljes invázió megindítása után 3 hónappal az orosz diplomaták minden nap kénytelenek lesznek szembenézni ennek a bátor embernek az emlékével” – fogalmazott közleményében Martin Klus (SaS), a külügyminisztérium államtitkára.

A pozsonyi városi tanács egy hónappal Ukrajna megtámadása után, márciusban döntött az utca átnevezéséről. Az utcanévtáblák csütörtöki kihelyezésén Nyemcov lánya, Zsanna Nyemcova is jelen volt.

Borisz Nyemcov az 1990-es évek végén több posztot is betöltött az orosz kormányban, majd a Putyin-rendszer hangos bírálójává vált, mert egyre diktatórikusabbnak és antidemokratikusabbnak látta a rezsimet, és számos jelentést készített a vélhetően Putyinig érő korrupcióról.

2015 februárjában gyilkolták meg Moszkvában. A nyílt utcán lőtték agyon, hátulról. Két évvel később 5 csecsen születésű férfit ítéltek el a gyilkosság miatt, akik az ítélet szerint 15 millió rubelért végeztek Nyemcovval, de megbízójuk személyazonosságára nem derült fény.

Borisz Nyemcov nevét viseli az orosz követségnek helyt adó közterület Washingtonban, Kijevben, Vilniusban és Prágában is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?