Még mindig nem kezdődhet el a felújítás

A megyei képviselők arra szeretnének választ kapni, történt-e törvénysértés a közbeszerzés során.Nyitra/KomáromHúzódik a komáromi kórház belgyógyászati pavilonja teljes körű felújításának ügye.

A megyei képviselők arra szeretnének választ kapni, történt-e törvénysértés a közbeszerzés során.

Nyitra/Komárom

Húzódik a komáromi kórház belgyógyászati pavilonja teljes körű felújításának ügye. Hiába hagyott jóvá a fenntartó, a Nyitra megyei önkormányzat már a 2014-es, majd a 2015-ös költségvetésben összesen közel 840 ezer eurót az épület rekonstrukciójára, a munkálatok még mindig nem kezdődtek meg.

A késés okait firtatták legutóbbi testületi ülésükön a megyei közgyűlés MKP-frakciójának tagjai. „A határozatok teljesítéséről szóló beszámolóból hiányoltuk, hogy abban a közel egy éve elfogadott, a komáromi kórház belgyógyászati osztálya felújítására vonatkozó határozatról egy szó sem szerepelt – nyilatkozta lapunknak Petheő Attila megyei képviselő. – Már nyár elején meg kellett volna kezdeni a munkálatokat, hiszen, igaz, jelentős csúszással, de végre lezajlott a kivitelező kiválasztására vonatkozó pályázat. A nyertes céggel azonban máig nem írta alá a megye a szerződést. A hivatalvezetőtől azt a magyarázatot kaptuk, hogy hiányosságok merültek fel a közbeszerzéssel kapcsolatban.” Ennek nyomán az MKP-frakció javaslatára a testület határozatot fogadott el, amelyben megbízták a hivatalvezetőt, hogy 15 napon belül kérje a Közbeszerzési Hivatalt a közbeszerzés folyamatának felülvizsgálatára. A képviselők arra szeretnének választ kapni, történt-e törvénysértés, amely indokolná a pályázat megszüntetését, illetve van-e indok arra, hogy a nyertes pályázóval ne írja alá a megye a szerződést. A közbeszerzést egyébként a komáromi Darton Kft. nyerte.

A beruházás folyamatos elodázásával, a közbeszerzés lefolytatásával, illetve a felújítás várható megkezdésével kapcsolatos kérdéseinket lapunk is feltette a megye vezetésének. „A Nyitra megyei önkormányzat elnöke és a megyei testület is támogatja a komáromi kórház belgyógyászati osztályának felújítását. A közbeszerzési folyamat azonban még nem zárult le, ezért arról nem is lehet közelebbi tájékoztatást adni” – áll Oľga Prekopová szóvivő szűkszavú válaszában. A rendkívül rossz állapotban lévő belgyógyászati pavilon épületét már tavaly tavasszal kiürítették, és a korábban ott működő járó- és fekvőbetegosztályokat ideiglenesen a kórház már részlegein helyezték el. Ám ami néhány hónapra szóló ideiglenes állapotnak tűnt, több mint másfél éve tart, és még mindig nem látni a folyamat végét. A helyzet méltatlan a betegek és az egészségügyi dolgozók szempontjából is, pedig a felújítási munkálatokat 3-4 hónap alatt el lehetne végezni, hiszen a pénz is megvan rá. „Értesüléseink szerint, ha megvalósul a beruházás, a kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet, amely már eddig is folyamatosan újította fel a kórház egyes részlegeit és műszerparkját, további 1,3 millió euró fejlesztést kész végrehajtani ezen az épületegyüttesen – mondta Petheő Attila. – Az időhúzás kapcsán akár az is felmerülhet az emberben, hogy a megyei hivatal egyes munkatársainak nem érdeke, hogy ilyen nagy léptékű beruházás valósuljon meg kórházunkban.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?