Még aláírási jog nélkül

Dunaszerdahely. Újévtől megszűnt létezni a járási hivatal, ám épületének bejárata fölött tegnap még a régi felirat volt látható.

A járási hivatal feladatkörét részben a körzeti közigazgatási hivatal veszi át, amelynek élén a járási hivatal volt elöljárója, Farkas László áll. Ő azon kevés hivatalvezetők egyike, akik elmondhatják magukról, hogy az óév utolsó napjaiban megkapták kinevezési okmányukat. A többi hatáskört a közigazgatási reform keretében az egyes ágazati minisztériumokhoz tartozó, ugyancsak most létrejött körzeti szakhivatalokra ruházták át.

Dunaszerdahelyen az újonnan alakult szakhivatalok közül csak egynek az élén áll kinevezett személy: a közlekedési és közúthálózati szakhivatal felelőse Marcell József, akit az MKP jelölt erre a tisztségre. A többi szakhivatalt viszont átmenetileg megbízott személyek irányítják mindaddig, amíg a kormány nem adja áldását az e posztokra javasolt személyekre. Erre előreláthatólag a kormány január derekán esedékes első ülésén kerül sor, addig ideiglenesen megbízott vezetők irányítják a körzeti földügyi szakhivatalt, ugyanígy az erdészeti és a környezetvédelmi szakhivatalt is, valamint a munka-, család- és szociálisügyi hivatalt.

Farkas László megerősítette, arra törekednek, hogy ebben a visszás helyzetben is folyamatos legyen az ügyintézés. Tegnap is fogadták a lakossági beadványokat, ám végzéseket nem adhatnak ki a megbízott hivatalvezetők, mert nincs aláírási joguk. Gondok azonban nemcsak abból származhatnak, hogy a legtöbb járási székhelyen az új szakhivatalok élén ideiglenes vezetők állnak. Keszegh Pál nagyszombati kerületi elöljáró szerint még súlyosabb problémák forrása lehet, hogy a kerület egyes újonnan alakult szakhivatalainak élére még szintén nem nevezték ki a vezetőket. Ez pedig hatásköri bonyodalmakhoz vezethet, hiszen például a megbízott vezető nem nyithat számlát az intézmény számára, nem dönthet személyzeti kérdésekben. Ezektől a kerületi szakhivataloktól függnek pénzügyileg a körzeti szakhivatalok, amelyeknek Keszegh Pál tájékoztatása szerint nincs jogalanyiságuk. Az MKP sikerének nevezte, hogy a nagyszombati kerületi hivatalok közül az iskolaügyi, a földügyi és az erdőgazdálkodási élén a magyar párt által jelölt szakemberek állnak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?