Féléves koromtól árvasági segélyt kapok, az édesanyám pedig özvegyit. Jelenleg levelező (távutas) képzésre járok Magyarországon. Az árvaságit és az özvegyit még mindig kapjuk, viszont azt szeretném kérdezni, dolgozhatok-e a tanulmányaim mellett.
Meddig vagyok jogosult az árvasági segélyre?
Féléves koromtól árvasági segélyt kapok, az édesanyám pedig özvegyit. Jelenleg levelező (távutas) képzésre járok Magyarországon. Az árvaságit és az özvegyit még mindig kapjuk, viszont azt szeretném kérdezni, dolgozhatok-e a tanulmányaim mellett. Találtam ugyanis egy munkát, amit a tanulás mellett is végezhetnék. Milyen szerződést köthetek, hogy ez ne veszélyeztesse a segélyre való jogosultságomat? Semmiképp sem szeretném elveszíteni az árvasági segélyt.
Az árvasági segélyre (sirotský dôchodok) való jogosultságot a szociális biztosításról szóló 461/2003-as számú törvény szabályozza. A segély folyósítását nem befolyásolja olvasónk esetleges keresői tevékenysége – végezze azt bármilyen formában is. A lényeg, hogy továbbra is folytatja a tanulmányait, nem töltötte még be huszonhatodik életévét és még nincs magiszteri diplomája.
A fent idézett törvény 76. paragrafusa szerint árvasági segélyre az az árva jogosult, aki a törvény értelmében eltartott gyermeknek (nezaopatrené dieťa) minősül. Az árvasági segélyre való jogosultság vizsgálata céljából az eltartott gyermek definícióját a 461/2003-as törvény kilencedik paragrafusa tartalmazza. Abban pedig nem szerepel korlátozás a keresői tevékenységet illetően. A feltétel, hogy az érintett személy huszonhat évesnél fiatalabb legyen, és hogy folyamatosan készüljön a hivatására (sústavne sa pripravuje na povolanie). A következő, tizedik paragrafus felsorolja, milyen tanulmányok és időszakok számítanak bele ebbe a kategóriába. A felsőoktatási képzésnél a mesteri (magiszteri) fokozat eléréséig folytatott tanulmányokról van szó (získanie vysokoškolského vzdelania druhého stupňa). Ez azt jelenti, hogy bakalár titulussal végződő alapképzés után a diák továbbra is megkapja a segélyt, ha tanulmányait mesterképzésen folytatja a magiszteri vagy mérnöki titulus eléréséig.
A feltételek között nem szerepel, hogy nappali tagozaton kellene a tanulmányokat folytatni –távúton (levelező képzésben) is végezhető az iskola. Nem tekinthető azonban eltartott gyermeknek az a diák, aki már egy, a 131/2002-es felsőoktatási törvény szerinti magiszteri diplomát és titulust szerzett.
Munkavégzés mellett könnyen előfordulhat, hogy pl. halasztani kell egy félévet. Aki viszont megszakítja a tanulmányait, erre az időszakra elesik az árvasági segélytől.
Olvasónk édesanyjának az özvegyi nyugdíjra való jogosultsága is megmarad addig, míg a fentiek értelmében eltartott gyermeke van és gondoskodik róla (bővebben lásd a szociális biztosításról szóló törvény 74. paragrafusát).
Ha olvasónknak további kérdése van, a szociális biztosítóhoz is fordulhat az intézmény honlapján is elérhető tájékoztató és tanácsadó szolgálaton keresztül: http://www.socpoist.sk/kontakty/48000s
A szlovákiai jogszabályok hatályos változata online is kikereshető a www.slov-lex.sk portálon.
A tájékoztatás nem minősül
jogi tanácsnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.