Már borítékolható a kürtiek őszi elsősége

Csallóközkürt. Kétgólos hazai győzelmet (2:0) hozott a dunaszerdahelyi területi bajnokság legfontosabb rangadója a csallóközkürtiek és a királyfiakarcsaiak között. Ezzel már nagyjából eldőlt az őszi bajnok kérdése.

Izgalmas jelenet a királyfiakarcsaiak kapuja előttFogas Ferenc felvétele„Egyedül mi erősödtünk. Az ellenfél nem tudott komolyabban igazolni a nyár folyamán” – latolgatták az esélyeket a hazai szervezők. Majd hozzátették: „jó lenne megismételni a tavaszi eredményt (4:1).” Az eredmény ugyan nem lett ennyire magabiztos (2:0), de a győzelmet semmi sem veszélyeztette. A csallóközkürti együttes kockázatmentes játékot mutatva, szinte simán tartotta otthon a három pontot.

Aki egy kicsit is késett, az bizony lemaradt az első gólról. A harmadik percben, a jobb oldalon, hatalmas hibát vétett a vendégek védője – akkora lyukat rúgott, hogy még a hazai Tomčala is megtorpant egy pillanatra. A következő momentumban viszont már faképnél is hagyta védőjét, majd egy pontos labdát ívelt Fekete fejére. A vendéglátók négyese köszönte szépen az ajándékot, szép fejessel nyitotta meg az összecsapást. A válaszra sem kellett sokat várni, Kausitz a negyedik percben puskázott el egy kihagyhatatlan helyzetet. Ezt követően viszont a királyfiakarcsai támadók alig tudtak eljutni a hazaiak kapuja elé. Önmagáért beszél az a jelenet, mikor a vendégek kapitánya, Pollák a saját térfeléről próbálkozott lövéssel, természetesen sikertelenül.

Rengeteg szabálytalanság tarkította a mérkőzést. Az egykori Slovan-játékos, Norbert Hrnčár elleni durva belemenés után elszabadultak az indulatok: kíméletlenül faragták egymást a játékosok, olykor még színészi képességeiket is bemutatták. Azért néha futballra emlékeztető jelenetet is láthatott a szurkolósereg: a kürtiek játékosa, Nagy találta telibe a kapufát.

A második játékrészre sem változott a hangulat. Az 57. percben a hazaiak büntetőt kiáltottak, de a játékvezető színészkedés címén sárgával jutalmazta Feketét. A 66. percben tovább növelte előnyét a Zsákovics-alakulat. Egy szögletrúgás után veszélyesen csavarodott a labda, amelyet Sokolík juttatott a kapuba. Az eredmény a továbbiakban már nem változott, így az utolsó szeptemberi napon, megismertük az őszi első kilétét. Érdekes adat, hogy a Horvát-legénység egyetlen alkalommal sem találta el a hazaiak kapuját. A kürtiek hálója pedig 500 perce rezdületlen, utoljára a 4. fordulóban, a légiek köszöntek be Zsákovicséknak.

OHRADY–KRÁĽ. KRAČANY 2:0 (1:0). Góllövők: Fekete Cs. (3.), Sokolík (66.). Sárga lap: Végh, Fekete Cs., ill. Mórocz A., Fekete Sz. Játékvezető: Mészáros, 250 néző. OHRADY: Bugár M.–Zsákovics, Novotný, Zsigray, Sokolík, N. Hrnčár, Nagy (Fehér), Bugár I., Végh (Gaál), Fekete Cs. (Polgár), Tomčala. Edző: Zsákovics Tibor. KRÁĽ. KRAČANY: Fenes–Csáder, Mórocz A., Fekete Sz., Viszkocs, Lelkes L.(Hodossy), Pollák, Horváth, Lelkes T., Mórocz M., Kausitz (Sus Cs.). Edző: Horváth László.

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Zsákovics Tibor (Ohrady): „Úgy gondolom, vagyunk annyira jók, hogy a mérkőzések előtt ne az ellenféllel foglalkozzunk. Azzal léptünk pályára, hogy a saját játékunkat fogjuk érvényesíteni. Sajnos, hagytuk magunkat felhergelni, így alakulhatott ki az adok-kapok. Hála a sportszervezetnek, semmi probléma sincs a csapat körül. Jönnek az eredmények, és egyre jobb a hangulat az öltözőben. A srácok becsületesen látogatják az edzéseket, a cserepadon is minőségi játékosok ülnek, ráadásul a hátvédsor is összehangoltan működik.”Horváth László (Kráľ. Kračany): „Nehéz mérkőzésre számítottunk. A pontszerzésben reménykedtünk, ez sajnos nem jött össze. Egyéni hibák döntötték el a mérkőzést. Hiányos a játékosállományunk, ami meg is látszott a mutatott játékon. Többen is sérüléssel bajlódtak az összecsapás előtt, de még így is vállalták a szereplést. A szezon előtt a dobogós helyezést tűztük ki célul, ami remélhetőleg sikerülni is fog. A következő fordulóra az eltiltottak közül már ketten visszatérhetnek, remélhetőleg visszakerülünk a győztes útra.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?