<p>Rozsnyó. Az elmúlt napokban a műemlék felújítását végző beruházónak sikerült felállítania azt a toronydarut, amelynek hatósugara lefedi a krasznahorkai vár területének 80 százalékát. A terepadottságok miatt a szerkezet elemeit helikopterrel szállították rendeltetési helyükre.</p>
Már áll a toronydaru a krasznahorkai várban
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Mivel a vár területén nagyon szűkös a hely, a felújítási munkálatokat végző cég e szokatlan megoldás mellett döntött. A mintegy 60 tonna összsúlyú toronydarut darabjaira kellett szerelni, hogy a 2,5 tonna teherbírású helikopterrel darabonként a várba szállítsák, ahol aztán az egyes elemeket összeszerelték. A munkálatok október 31-én kezdődtek meg, és november 1-jén is folytatódtak. A várban megkezdődött a versenyfutás az idővel; az ideiglenes tetőzet megépítésére kiírt versenypályázat győztese, az alsósajói Marián Fifík építési vállalkozó október 20-án vette birtokába hivatalosan az építkezési helyszínt. Tájékoztatása szerint egyszerre mintegy 40–100 építőmunkás dolgozik majd a helyszínen, a munkálatok jellegétől függően. Fifík szerint a tetőzetnek hét hónapon belül el kell készülnie; a Szlovák Nemzeti Múzeummal kötött szerződés értelmében az építményt 2013. március 1-jéig köteles átadni a megrendelőnek. A kormány központi szerződés-nyilvántartási honlapján is közétett kontraktus értelmében a munkálatok teljes értéke 2 057 053,83 euró. (la)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.