Fico, Orbán dwa bratanki II

fico orban

Ne tűnjék szerénytelenségnek, ha a címre utalva azzal kezdem, hogy nemrég ugyanezen a helyen már írtam arról, hogy mennyi a hasonlóság Orbán Viktor és Robert Fico hatalmi technikája és önkényuralomra törekvő módszerei között. Azóta ezek a jelek és tények sokasodtak, ezért úgy vélem, indokolt a téma folytatása.

Néhány napja a karácsonyi ünnepkör viszonylagos politikai csendjét a szlovák és a magyar kormányfő egyaránt titkosnak szánt, ám mégis csak nyilvánosságra került luxusüdülése törte meg – Robert Ficóról két hétig állítólag még közvetlen munkatársai sem tudták, hogy merre jár. Aztán a Denník N kinyomozta, hogy Vietnám legelegánsabb szállodájának 194 négyzetméteres különleges apartmanjában múlatja az időt, amiért naponta potom 6230 eurót kellett leperkálnia. Ha csak nem akadt szlovák, netán vietnámi szponzor, aki állta a cechet. Egyébként a pozsonyi miniszterelnök onnan, de a helyszínt gondosan álcázva intézte a politikai ellenfeleit és a független sajtót a szokásos jelzőkkel szapuló és általános takarékosságra intő videóüzenetét Szlovákia polgárainak, akik először szembesültek a jelentős drágulásokkal.

Messzire repült a minap Orbán Viktor is, akiről meg Hadházi Ákos ismert magyar ellenzéki politikus közölte, hogy a kormányfő és kísérete meg sem állt Indiáig. Előzőleg azért a közösségi oldalán boldog új esztendőt kívánt Magyarországnak, majd arra figyelmeztetett, hogy csak az óesztendő ért véget, a kemény munka folytatódik. Ezután útnak eredt, messzi földre, állítólag fogyókúrára. Természetesen mindenkinek, a kormányfőknek is joguk van életre, családi üdülésre. Ám ameddig ezt a posztot töltik be, addig illik tájékoztatni, akár csak rövid közleményben, hol tartózkodnak, hova készülnek. Az sem árt, ha az országuk súlyos gazdasági helyzetében a politikai vezetők is önmérsékletet tanúsítanak.

Ezek a kiruccanások ismét fellobbantották azt a szüntelenül növekvő társadalmi felháborodást, amit a mindkét országot megmérgező korrupciós ügyek és számos politikus szinte féktelen urizálásai gerjesztettek, meg a hirtelen megtollasodott kiszolgálóik. Jellemző példaként helyhiány miatt csupán Mészáros Lőrincet említem, aki nem is olyan régen még gázszerelőként tengette az életét. Akkor Orbán felcsúti szomszédja volt, és mára milliárdossá avanzsált, miközben sokan a miniszterelnök pénztárosának nevezik. Tavaly 100 milliárd forintért vett párját ritkító jachtot. Magánrepülőjét állítólag a schwechati repülőtér egyik hangárjában tartja. Folytathatnánk a sort a Fidesz holdudvarához tartozó személyek rohamos meggazdagodásával, amit a kormányhoz kötődő egyes közgazdászok a magyar vállalkozók felsegítésének neveznek, a Büntető törvénykönyv viszont a nemzeti vagyon megdézsmálásának, vagyis korrupciónak és lopásnak minősít.

Az Orbán-kormány regnálásának másfél évtizede alatt számos fontos szociális és egyéb intézkedésekkel támogatta a rászorulókat, nagy összegekkel a határon túli magyar óvodákat, az anyanyelvükön tanuló diákokat, kulturális és tudományos intézményeinket. E tiszteletet érdemlő lépéseket minden tárgyilagos elemző elismeri. Ám hozzáteszi, hogy a magyar gyalogpolgárok megélhetése sokkal könnyebb lehetne, s Magyarország nem lenne egyre több gazdasági mutatóban az utolsó helyen az uniós tagországok között, ha az elmutyizott milliárdokat értelmes célokra fordították volna, s ha a kabinet hajlandó lett volna a korrupciót megfékező, valamint a társadalmi fékek és ellensúlyok következetes érvényesítését szavatoló törvénymódosításokra, ami sok milliárd eurós uniós pénzek folyósításának feltétele volt, s amelyek nagy része emiatt már elveszett.

Idehaza sokáig úgy tűnt, hogy tisztább lehet a légkör, mert a korrupciógyanúba keveredett alakokat törvényesen felelősségre vonhatják. Bő egy éve azonban jött Robert Fico. Azóta erősödik a Michal Šimečka vezette PS. Az anyaországi közéletbe pedig valósággal berobbant Magyar Péter, majd a Tisza Párt. Ezekről és egyéb fontos fejleményekről jövő héten írok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?