Pozsony. Már vádemelési eljárást indított a rendőrség a 32 éves pozsonyi Karol K. ellen, aki karácsony előtt két nappal egy pozsonyi bárban arra kényszerítette az egyik ismerősét, hogy adja át neki személyautója kulcsát és papírjait, valamint az eladásról szóló szerződést is aláíratta vele.
Magát ajándékozta volna meg
Pozsony. Már vádemelési eljárást indított a rendőrség a 32 éves pozsonyi Karol K. ellen, aki karácsony előtt két nappal egy pozsonyi bárban arra kényszerítette az egyik ismerősét, hogy adja át neki személyautója kulcsát és papírjait, valamint az eladásról szóló szerződést is aláíratta vele. A kocsi tulajdonosának ezzel mintegy 130 ezer koronás árt okozott. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.