Magáncég üzemelteti majd a szárnyvonalakat Nyitra megyében?

Értesüléseink szerint befektetők érdeklődnek egyes dél-szlovákiai vasútvonalak személyforgalmának újraindítása iránt, a még folyó egyeztetésekre tekintettel azonban az érintettek egyelőre nem kívánják elárulni a pozsonyi székhelyű társaság nevét.

Értesüléseink szerint befektetők érdeklődnek egyes dél-szlovákiai vasútvonalak személyforgalmának újraindítása iránt, a még folyó egyeztetésekre tekintettel azonban az érintettek egyelőre nem kívánják elárulni a pozsonyi székhelyű társaság nevét. Az MKP képviselői kedden Pavol Prokopovič közlekedési miniszterrel is tárgyaltak a személyforgalom kérdéséről.

NYITRA MEGYE

„Szerdán beszéltem a vasutak egy magas beosztású pozsonyi illetékesével, aki közölte, jelenleg egy munkacsoport egyeztet a szakszervezetek és a vasúttársaság közt, és a hét végéig szeretnék elemezni a helyzetet” – tájékoztatott László Vilmos, a nyitrai megyei önkormányzat közlekedési osztályának vezetője. Arról, hogy három dél-szlovákiai régiófejlesztési ügynökség egyes vonalakon felújítaná a forgalmat, az osztályvezető az Új Szóból értesült. Mivel a megye az állami költségvetés függvényében nem tud anyagilag segíteni a forgalom újraindításában, megpróbálja felvállalni az érintett önkormányzatok és a vasúttársaság illetékesei közti közvetítést. „A jövő héten tárgyalok egy magántársasággal, amelynek az az egyik elképzelése, hogy vállalkozás formájában vagy a vasúttársasággal közösen üzemeltetnék a forgalmat” – jegyezte meg az osztályvezető.

VÁGSELLYE–NEGYED

A vonal mentén fekvő falvak önkormányzatai továbbra is arra törekednek, hogy felújítsák a vasúti személyszállítást. Baranyay Alajos zsigárdi polgármestertől megtudtuk, az újraindítás ügyében több szálon is intézkednek. Jelentkezett egy befektetői csoport, amely érdeklődik az üzemeltetés iránt; februárban tárgyaltak is az érintett önkormányzatokkal. Azóta írásban is elküldték tervezetüket, ám a magántársaság általi üzemeltetés bonyolult, hosszadalmas ügyintézést igényel, ezért az önkormányzatok azt szeretnék, ha az év végéig a közlekedési tárca finanszírozná az újraindítást, és addig megoldódna a vonal privatizálása. Az érintett polgármesterek az MKP képviselőit kérték fel, közvetítsenek. Értesüléseink szerint Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, Bugár Béla, az MKP elnöke, Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter, valamint Harna István képviselő tegnapelőtt tárgyaltak a problémáról Pavol Prokopovič közlekedési miniszterrel. Sajnos, ennek eredményéről tegnapig nem sikerült közelebbi információkat szereznünk.

KOMÁROM-GÚTA

A Komárom–Gúta szárnyvonal működtetése iránt egy pozsonyi székhelyű társaság érdeklődött – tájékoztatta lapunkat Léli Imre, Megyercs polgármestere. A vasút azonban irreálisan magas – évi egymillió korona – bérleti díjat kér a motorvonatokért és a pályahasználatért, ezért egyelőre ezen a ponton elakadtak a tárgyalások. Ez a társaság egyébként Nyitra megyében más szakaszok, például a Vágselylye– Negyed vonal üzemeltetését is felvállalná. Léli szerint a minisztériumnak kellene oda hatnia, hogy a vasút állami tulajdonban lévő vállalatként reális, megfizethető bérleti díjakat állapítson meg.

GARAM ÉS IPOLY MENTE

Lapunk értesülései szerint a csatai központhoz tartozó állomásokon, tehát a Léva–Párkány, Csata–Ipolyság vonalakon június 15-ig egyáltalán nem számítanak a személyforgalom újraindítására, sőt, vasutasokat bocsátanak el. Az alkalmazottakkal mindezt múlt hét csütörtökön közölte a zólyomi területi vasútigazgatóság képviselője. Ahogy azt a zselízi állomáson megtudtuk, létszámleépítés lesz akkor is, ha esetleg újraindítanák a két vonal járatait. A csatai központhoz tartozó állomásokon (Csata, Oroszka, Zselíz, Kéménd, Kőhídgyarmat) korábban 36-an dolgoztak, jelenleg 28-an.

LOSONC–KALONDA

A Losonc–Kalonda vonal esetében nincs terítéken a személyforgalom felújításának kérdése. Kalonda polgármestere, Gyenes József a besztercebányai megyei önkormányzat losonci járásbeli képviselőihez fordult segítségért, akik annyit tudtak megígérni, hogy lehetőségeik szerint mindent megtesznek személyszállítás újraindításáért.

KASSA MEGYE

A megyei hivatal közlekedési osztályvezetője holnap fejezi be a személyforgalomról folyó tárgyalásokat, de csak jövő szerdán hajlandó tájékoztatni. Soňa Jakešová, a hivatal szóvivője ezt azzal magyarázta, hogy a helyzet napról napra változik, ezért a kiszivárogtatott információk félrevezetőek lehetnek. A megye illetékesei az érintett önkormányzatokkal és a vasúttársasággal is tárgyalnak. Úgy tudjuk, az egyezkedés célja meggyőzni az önkormányzatokat, hogy vállalják át a járatok éves veszteségének egy részét. A megye főként a Rozsnyó–Dobsina, Nagykapos– Bánóc és Igló–Lőcse vonalon szeretné elérni a forgalom újraindítását, ám ez csak úgy lehetséges, ha az üzemeltetési veszteség másik részét a vasút fizetné.

NAGYKAPOS–BÁNÓC

Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere szerint csak a vasutak transzformációjáról szóló törvény módosítása adhat lehetőséget újabb tárgyalásokra, hiszen a jelenlegi helyzetben kimerítették az eddigi lehetőségeket, petíciókkal nem érnek el semmit. Az illetékesekkel folytatott tárgyalások több lehetséges megoldással számolnak. Ezek egyike, hogy a Nagykapos– Bánóc vonalon a korábbi nyolc járat helyett legalább a két reggeli és két délutáni járatot üzemeltetnének. Bodnár szerint az üzemeltetés költségeibe az önkormányzatok akkor sem szállhatnak be, ha akarnak, ugyanis a hatáskörök nem jogosítják fel az önkormányzatot arra, hogy a vasutat támogassa. (száz, gl, vkm, buch, szasz, juk, hgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?