Losonci fociprofesszorok

Losonc. A szlovák amatőrválogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt három hétig szünetelt a III. liga közép-szlovákiai csoportjának pontvadászata. A szombati folytatásban hazai pályán botlottak el a listavezető losonciak, miután gól nélküli döntetlennel fejeződött be a LAFC–Bytča összecsapás.

Losonc. A szlovák amatőrválogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt három hétig szünetelt a III. liga közép-szlovákiai csoportjának pontvadászata. A szombati folytatásban hazai pályán botlottak el a listavezető losonciak, miután gól nélküli döntetlennel fejeződött be a LAFC–Bytča összecsapás. „Edzőnk, Vojtech Kováč és négy játékosunk, Drugda, Ilko, Ľupták, Pračko is tagja volt a Tiszaújvárosban csoportelsőséget szerzett, Eb-döntőbe jutott nemzeti együttesünknek. A bajnoki párharcot megelőzően azt vitattuk szakvezetőnkkel és csapatkapitányunkkal, vajon a válogatottbeli szereplés miatt nem lesznek-e hasonló problémáink, mint tavaly a stubnyafürdőieknek (Turčianske Teplice) volt. A meccset követően elmondhatom, mi is hasonló cipőben jártunk. Pedig jól kezdtünk, letámadtuk ellenfelünket. Az első 15-20 percben akár négy gólt is szerezhettünk volna, ám elpuskáztuk gólhelyzeteinket. Ľupták, Doležaj, Berky és Püšpöky is kihagyta a ziccert. A folytatásban nem tudtuk fokozni az iramot. Játékunkból hiányzott a szikra, a mieink olykor megelégedett futball-professzorokhoz hasonlítottak. Az ellenfél játékosai csakhamar felismerték, akár pontokat is zsákmányolhatnak nálunk. Lelkesen hajtottak, zártan védekeztek, megérdemelték a döntetlent. Kertelés nélkül kijelentem: a mieink produkciója egyaránt csalódást okozott a LAFC tisztségviselőinek és szurkolóinak. A pontvadászat folytatásában sokkal többet várunk a bajnokaspiránstól” – nyilatkozta lapunknak a listavezető nógrádiak legutóbbi produkcióját értékelve Krišta Norbert, a LAFC egyik vezető tisztségviselője. A folytatás is rendkívül nehéznek ígérkezik, már-már az angol bajnokság menetrendjét idézi. „Helyzetünket nehezíti, hogy sorozatban háromszor idegenben játszunk. A sort a zólyomiak elleni szerdai találkozóval kezdjük. Reméljük, okultunk a szombati kisiklásból, sikerül megőriznünk előnyünket, a tabella élén elfoglalt pozíciónkat” – vélekedett a losonciak esélyeiről a térség ismert sportvezetője. A LAFC vezetésében egyébként az elmúlt napokban személyi változásra is sor került. Megtudtuk, Milan Mrva, a reformátor hírében álló klubelnök elköszönt Eugen Košťáltól, aki a menedzser posztját töltötte be az egyesületnél. Utódját illetően még nem született döntés. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?