Levonták az adóelőleget, de nem vezették el

Nagyrőce. A helyi kórház már egy ideje kiegyenlített gazdálkodást mutat ki, mégis adósságai vannak. A sikert beárnyékolja az a több mint kétmillió koronás adósság, amelyet a jelenlegi, nonprofit szervezetté alakult kórház az elődjétől, vagyis az állami kórháztól örökölt.

Nagyrőce. A helyi kórház már egy ideje kiegyenlített gazdálkodást mutat ki, mégis adósságai vannak. A sikert beárnyékolja az a több mint kétmillió koronás adósság, amelyet a jelenlegi, nonprofit szervezetté alakult kórház az elődjétől, vagyis az állami kórháztól örökölt.

Az akkori egészségügyi intézmény vezetése 2003-ban levonta ugyan az alkalmazottak fizetéséből az adóelőleget, de az adóhivatalnak már nem vezette el. Ezért most a kórház a város segítségét kéri, de az önkormányzatnak az adósság kiegyenlítésére nincs módja. Marián Faška igazgató, aki egyébként a képviselő-testület tagja is, levélben kért a várostól anyagi támogatást. Az önkormányzat több okból is elutasította a kérvényt. Eva Cireňová polgármester szerint a kórháznak 2003 után nem kellett volna magára vállalnia az előző állami intézmény adósságait, és a törvény szerint három hónapjuk lett volna arra, hogy megtagadják az adósság kifizetését. „Az önkormányzat mégsem fizetheti meg a kórház adósságát a polgárok adóiból” – véli a polgármester. Majd hozzátette, hogy a város az induláskor csak 50 ezer korona tőkét biztosított. „Ez az összeg csupán minimális százalékát képezi a kórház tőkéjének” – mondta. Az egészségügyi intézmény feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, amiért nem vezették el az adót, de a törvényszéki jelentésre hivatkozva a vizsgálatot leállították. A jelentés ugyanis kimondja, hogy a kórház azért nem fizette be az adót, mert nem volt rá pénze. „Ez nem a mi adósságunk. De a vizsgálat során megállapították, hogy ezért senkit nem vonhatnak felelősségre, és a kórház feladata, hogy az adósságot kiegyenlítse. Ez azonban lehetetlen. Jelenleg kiegyenlített a gazdálkodásunk, és én nem veszélyeztetem az intézmény működé?sét az adósság miatt, amit valaki más okozott” – mondta az igazgató. Egyúttal megjegyezte, az állam akkor, amikor az adósságoktól tehermentesítette a kórházakat, csak a szociális biztosítóval szembeni tartozást egyenlített ki. Aez adóhátralékot nem rendezte. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?