Lesznek-e Jedliknek és Bahýľnak követői?

Szimő. A szlovák és a magyar szabadalmi hivatal is arra törekszik, hogy a bejegyzett találmányok és a feltalálók az Európai Unió piacán is képesek legyenek megállni a helyüket – mondja egybehangzóan a két intézmény vezetője.

Szimő. A szlovák és a magyar szabadalmi hivatal is arra törekszik, hogy a bejegyzett találmányok és a feltalálók az Európai Unió piacán is képesek legyenek megállni a helyüket – mondja egybehangzóan a két intézmény vezetője.

Darina Kylianová, a Szlovák Szellemi Tulajdont Védő Hivatal és Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke e véleményének legutóbb az idei Jedlik Ányos Emlékünnepségen adhatott hangot, amelynek részvevői a Szellemi Tulajdon Világnapjára emlékeztek. A világnap kapcsán rendezett szimpóziumon kiderült, a magyar szabadalmi hivatal – a feltaláló nevét viselő szimői társuláshoz hasonlóan – ugyancsak Jedlik-díjjal jutalmazza az arra legérdemesebb feltalálókat.

„A neves szimői tudóshoz hasonlítanám a szalatnyai születésű Ján Bahýľt, a benzinmotoros-légturbinás helikopter feltalálóját és a pozsonyi vár felvonójának készítőjét. Az első benzinmotoros szlovákiai automobil társszerzőjének díjával jutalmazzuk minden páratlan évben a legsikeresebb szlovákiai feltalálókat” – tájékoztatott Kylianová. A besztercebányai székhelyű Szlovák Szellemi Tulajdont Védő Hivatal elnöke ugyanakkor arra is utalt, hogy a magyarországi intézménnyel folyamatosan információt cserélnek és közös rendezvényeket szerveznek, és együttműködésük már az uniós csatlakozást megelőző években is rendkívül szoros volt. Május elsejét követően az európai jogi normáknak megfelelően, szinte már közös intézményként működhetnek.

„Magyarország körülményei Szlovákiáéhoz hasonlóak, de minden ország igyekszik olyan sajátos fogásokkal élni, amelyekkel a feltalálókat ösztönözni tudja” – tájékoztatta lapunkat Bendzsel. A magyar feltalálók a csatlakozás után is 75 százalékos kedvezményben részesülnek a fejlesztési és engedélyezési eljárások során, a fenntartási díjat pedig ötvenszázalékos kedvezménnyel kapják. A bejelentő minden, Magyarországon regisztráltatott találmány után kedvezményre jogosult, akkor is, ha például német állampolgár. „Hivatalunk az úgynevezett Vivace (a zene nyelvében annyit jelent e szó, hogy élénken, tüzesen) programmal támogatja a kis- és középvállalkozókat, ezzel járulunk hozzá versenyképes vállalkozói magatartás megtartásához. Internetes képzéssel, tanácsadói szolgáltatásokkal segítjük a munkájukat. Ugyanakkor új adókedvezményeket vezetünk be. Évente ezer hazai bejelentést kapunk szabadalmaztatás céljából, és körülbelül négyezret külföldről” – jegyezte meg Bendzsel Miklós. Szlovák kolléganője elmondta, nálunk kétezer körüli ugyanez a szám, de a bejelentett találmányoknak csupán egyötöde hazai, a többi mind külföldi.

Tavaly óta mindkét intézmény tagja az Európai Szabadalmi Hivatalnak. „Igazi, versenyelőnyökkel tűzdelt oltalmi rendszert építünk ki, amely segíti a műszaki gondolkodás szárba szökkenését. A most csatlakozó tíz ország közül a visegrádi államok azok, amelyek esetében a műszaki-technológiai tervezetek terén nem ettől az időponttól datálódik majd a feltalálók megbecsülése. „A különböző fórumokon már több mint egy éve gondoskodunk államunk képviseletéről” – fejtette ki Bendzsel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?