Lesz lecsófesztivál Nagykaposon

Nagykapos |

A kanyarójárvány miatt hirdetett vészhelyzet felodása után már nincs akadály annak, hogy augusztus utolsó hétvégéjén megtartsák a hagyományos lecsófesztivált.

 

Az augusztus 20-ai ünnepségek szervezői korábban úgy határoztak, elővigyázatosságból nem tartanak központi megemlékezést a városban. Döntésük meghozatalakor a járvány miatt elrendelt korlátozások, a tömegrendezvények megtartását tiltó intézkedés is hatályban volt. Boczán Ferenc, Nagykapos alpolgármestere lapunknak elmondta, a hét elején azonban a közegészségügyi hivatal illetékeseivel folytatott egyeztetésen a szakemberek úgy határoztak, a Nagymihályi járásban feloldják a kb. egy hónapja hirdetett vészhelyzetet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár a járvány alakulát az illetékesek továbbra is kiemelt figyelemmel kísérik, a korábban elrendelt összes tiltást és rendkívüli intézkedést hatályon kívül helyezik. Ezután már annak sincs akadálya, hogy a városban augusztus 24. és 26. között megtartsák a lecsófesztivált.

 

Ez a nyár legnagyobb kulturális rendezvénye az Ung-vidék központjában. Lecsófőző verseny zajlik, hazai és külföldi eklőadók lépnek fel. Könnyűzenei koncertet szerveznek, népzenei programok közül is választhatnak a látogatók. A fesztiválon kézműves-foglalkozások és egyék kísérőrendezvények is lesznek. Boczán Ferenc tájékoztatása szerint a fesztivál helyszíne sem változik, az eseményeknek most is a stadion ad otthont. A kialakult helyzetre való tekintettel azonban a higiéniai előírások betartatására még a szokásosnál is jobban odafigyelnek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?