Elmarad az ünnepség a kanyarójárvány miatt Nagykaposon

Kanyaró a Lévai járásban
Nagykapos |

Nem tarthatják meg a hagyományos augusztus 20-i ünnepséget a kanyarójárvány miatt az Ung-vidék központjában.     A Nagykaposi Magyar Közösségi Ház az elmúlt években a Csemadok helyi alapszervezetével karöltve szervezte meg az ünnepséget.

Erre rendre az istentiszteletek és a szentmisék után került sor a Szent István-szobor melletti parkban, ahol szónoklatok hangzottak el, és ünnepi műsor is volt. Mivelközterületen zajlik, a szervezőknek be kell jelenteniük a rendezvényt a városvezetésnek, Gabri Rudolf, a közösségi ház vezetőjének tájékoztatása szerint nemrég egyeztetett Petrikán Péter polgármesterrel, aki arról tájékoztatta, hogy idén a kanyarójárvány miattvalószínűleg nem tarthatják meg a központi megemlékezést. A városban ugyanis továbbra is érvényben van az a tiltás, melynek értelmében nem lehet tömegrendezvényeket szervezni. A közegészségügyi hivatal illetékeseivel a polgármester augusztus 13-án még tárgyalni fog, de a tiltás feloldása nem várható. A Csicseri úti telepen ugyanis nemrég újabb kanyarós megbetegedéseket regisztráltak, s a járvány a városban és környékén is tovább terjed. Sőt a betegség a szomszédos régiókra is átterjedt, új betegeket találtak Mokcsamogyoróson, Ruszkában, Leleszen és Battyányban is. A közegészségügyi hivatal adatai szerint a májusban Deregnyőben kirobbant járvány kapcsán a nagymihályi kórházban eddig 268 személyt láttak el, 138-an pedig ambuláns kezelést kaptak, 8 személynél szövődményként tüdőgyulladás lépett fel. A járvány megfékezése céljával időközben többezer embert oltottak be.

Gabri Rudolf elmondta, Nagykaposon idén, a törtenelmi egyházakkal folytatott egyeztetés alapján, az államalapításra és Szent István királyra egy nappal korábban, augusztus 19-én szentmisékkel és istentiszteletekkel emlékeznek.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?