Komárom. Még április elején szándéknyilatkozatot írt alá a helyi vasúti Duna-híd közúti híddá történő bővítéséről a két Komárom polgármestere, Bastrnák Tibor és Zatykó János.
Lépés az új Duna-hídért
Komárom. Még április elején szándéknyilatkozatot írt alá a helyi vasúti Duna-híd közúti híddá történő bővítéséről a két Komárom polgármestere, Bastrnák Tibor és Zatykó János. Azóta a kérdés már több fórumon, egyebek között a szlovák és magyar közlekedési tárcák illetékes osztályvezetőinek júniusi, kassai találkozóján is felmerült. Annak érdekében, hogy a majdani döntéshozók, tehát az érintett országok kormányai minél szélesebb körű, szakmailag megalapozott információkra hagyatkozva hozhassák meg a híd felépítésével kapcsolatos döntésüket, a két város megvalósíthatósági tanulmánytervet készül kidolgozni. Ez tartalmazná a hídnak a térség gazdaságára, foglalkoztatáspolitikájára, fejlesztésére gyakorolt hatásának komplex vizsgálatát. A tanulmányt főleg uniós pénzekből szeretnék elkészíteni. A két város önkormányzata közös pályázatot nyújt be a szlovák régiófejlesztési minisztérium által meghirdetett szlovák-magyar Phare-CBC határon átívelő kistérségi program keretében. A pályázat kidolgozásában komoly szakmai segítséget nyújt a révkomáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Komárom-Esztergom Megyei Állami Útkezelő Kht.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.