Lakszakállas – két község egyesítése

Lakszakállas1940-ben, két község egyesítésével keletkezett a mai Lakszakállas. Az egyiket 1332-ben Laak néven említik a források, 1385-től a Laky család tulajdonában volt egészen a 18. századig. 1773-ban neve Nemes Lak, később Lak alakban szerepel. A másik települést, Túriszakállast IV.

Lakszakállas

1940-ben, két község egyesítésével keletkezett a mai Lakszakállas. Az egyiket 1332-ben Laak néven említik a források, 1385-től a Laky család tulajdonában volt egészen a 18. századig. 1773-ban neve Nemes Lak, később Lak alakban szerepel. A másik települést, Túriszakállast IV. Béla 1268-ból származó oklevele a komáromi vár birtokaként, Szent Mihály tiszteletére felszentelt templomos Zakalusként említi. Későbbi nevei: Egyházaszakalus, Felseuzakalus, Felsew Zakalus, Egyházas-Szakálos, majd a birtokos Thury családról kapott nevet. Lakszakállas határában volt egy Vösztő nevű puszta, amelyet 1541-ben a község egyik településeként említenek, de a 19. században Nemesócsa nyilvántartásába került. Lakszakállashoz tartozik a községtől kilenc kilométerre fekvő Madérét, amelynek Alsómadérét részén az 1965-ös árvíz után az utolsó házat is lebontották, de Felsőmadérét máig lakott.

A település nevezetességei közé tartozik a református templom, amelynek elődje az 1268-ban említett Szent Mihály-templom volt, majd később gótikus stílusban átalakították, valamint az Amadé család által a 18. század második felében barokk stílusban épített kastély. Az Amadéktól a Ghyczy család előbb bérbe vette, majd megvásárolta a kastélyt, és a 19. század első felében klasszicista stílusban átépíttette. 1945 után különböző adminisztratív célokat szolgált, ma bolt és rendőrőrs található benne.

Legközelebb Pólyán címerét mutatjuk be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?