Külföldi lapok írták

A párizsi vérengzés mögött nem az Iszlám Állam (IÁ), hanem külföldi titkosszolgálatok állnak az egyik legolvasottabb egyiptomi napilap véleménycikke szerint, amelynek szerzője Barack Obama amerikai és Recep Tayyip Erdogan török államfőt nevezte a valódi tetteseknek. A Ne higgyetek Obamának!

A párizsi vérengzés mögött nem az Iszlám Állam (IÁ), hanem külföldi titkosszolgálatok állnak az egyik legolvasottabb egyiptomi napilap véleménycikke szerint, amelynek szerzője Barack Obama amerikai és Recep Tayyip Erdogan török államfőt nevezte a valódi tetteseknek. A Ne higgyetek Obamának! című írásában Mohamed Amín, az al-Maszri al-Jóm című napilap rovatvezetője arra szólította fel olvasóit, hogy ne vegyék komolyan az említett elnökök részvétnyilvánításait. Amín szerint „mindketten a kifulladásig hazudnak, és nagyon jól tudják, hogy kik készítették elő, és kik hajtották végre a párizsi műveleteket: nem a Dáes (...); ez a titkosszolgálatok játszmája volt”. (A Dáes az IÁ nevének pejoratív töltetű arab rövidítése).

A Welt am Sonntag című német vasárnapi lap kommentárja szerint „valami jó is lehet a szörnyűségből”, ha a Párizsban, elkövetett merényletek ébresztőként hatnak, és elvezetnek az erős Nyugat politikájához, amelyet a felvilágosodás, a jogállamiság és az emberi jogok iránti büszkeség jellemez. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung kommentárjában hangsúlyozta, eddig nem volt eredményes az IÁ elleni katonai fellépés Szíriában és Irakban, és „Franciaország eléggé egyedül van Európában a terror ellen folytatott háborújával”.

A Háárec és a Jediót Ahronót című izraeli napilapok kommentárja egyetért abban, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök nyert a legtöbbet a párizsi merényletekből, és hangsúlyozzák, hogy Franciaország válaszút előtt áll: a terror kihívására szembe kell néznie az állampolgári szabadságjogok esetleges csorbításával. A Háárec szerint mivel a dzsihádista szervezetek beágyazódtak, orvosolni kell a muzulmán lakosság elidegenedettségét és új világrendet kell létrehozni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?