Közösségi központ nyílt

Kecső. Bár a kisközségek anyagi helyzete sok esetben elkeserítő, hiszen költségvetésük gyakran csak a túlélésre elegendő. Biztató tendenciaként könyvelhető el, hogy a pályázati rendszer kihasználásával olyan fejlesztésekbe foghatnak, melyek a közösségi szellem szilárdulását, a szülőföldön maradást szolgálják.

Kecső. Bár a kisközségek anyagi helyzete sok esetben elkeserítő, hiszen költségvetésük gyakran csak a túlélésre elegendő. Biztató tendenciaként könyvelhető el, hogy a pályázati rendszer kihasználásával olyan fejlesztésekbe foghatnak, melyek a közösségi szellem szilárdulását, a szülőföldön maradást szolgálják.

Ilyen projektet valósítottak meg az elmúlt hetekben a kelet-szlovákiai Kecső községben, miután a Szociális Fejlesztési Alap támogatásával sikerült a község ifjúsága számára létrehozni egy közösségi központot. A közel 420 ezer koronás beruházás 71,58 százalékát, azaz 300 ezer koronát az Alap biztosította.

Lőrinc Gyula, a község polgármestere elmondta, az alig 400 lelket számláló községben a 10–20 év közötti fiatalok száma eléri a nyolcvanat, s a közösségi központ létrehozásával megfelelő feltételeket tudnak biztosítani számukra a szabadidős és kulturális tevékenységhez, a későbbiekben pedig a világhálóra való csatlakozást is innen próbálják megoldani. (la)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?