Körzeti hivatalok Délnyugat-Szlovákiában

Januártól új állami közigazgatási intézmények jöttek létre, köztük a főként a megszűnt járási hivatalok hatásköreit átvevő körzeti hivatalok. Alábbiakban azt tekintjük át, hogy ezek Délnyugat-Szlovákia egyes magyarlakta járásaiban hol és miként működnek.

Dunaszerdahely

Csallóköz központjában a körzeti hivatal három főosztállyal (általános közigazgatási, katasztrófavédelmi és vállalkozói) kezdte meg tevékenységét, összesen 39 alkalmazottal. Farkas László elöljáró elmondta, hogy a személyi állomány teljes egészében a megszűnt Dunaszerdahelyi Járási Hivatal dolgozóiból tevődik össze. „Tisztességtelen lett volna külső embereket felvenni, ha olyan emberekkel rendelkezünk, akik ismerik a munkakörüket és azt minőségi szinten el is látják” – hangsúlyozta Farkas. A körzeti hivatal teljes egészében áprilisban kerül egy tető alá, amikor felszabadulnak a jelenlegi munka-, szociális és családügyi hivatal irodái. Utóbbi hivatal az Ádori útra költözik át. Az elöljáró jelenleg a közlekedési, illetve a környezetvédelmi hivatalnak keres megfelelő helyet. A Dunaszerdahelyi Körzeti hivatal somorjai és nagymegyeri kihelyezett irodái Farkas tájékoztatása szerint azután kezdenek el működni, hogy a rendőrség nyilvántartási hatásköreit is az államigazgatás veszi át.

Komárom

Békési Péter, a Komáromi Körzeti Hivatal elöljárója

lapunkat arról tájékoztatta, hogy az új hivatal a jövőben 37 alkalmazottal dolgozik majd. A létszámleépítés 10-15 embert érint, főleg a kiszolgáló személyzet köréből, de őket is megpróbálják segíteni abban, hogy képesítésüknek megfelelő munkahelyet találjanak. A hivatal három főosztállyal – általános közigazgatási, vállalkozói és katasztrófavédelmi – , továbbá egy belügyi szakosztállyal működik. Az alosztályok megszűntek. Az ógyallai és a gútai kihelyezett irodák szervezési előkészítése folyamatban van, megnyitásukra – az előírásoknak megfelelően – fél éven belül sor kerül. Megnyitásuk azonban nem jár létszámbővítéssel – a körzeti hivatal munkatársai tartanak majd fogadóórákat Ógyallán és Gútán is. Azt egyelőre még nem tudni, mely községek fognak a kihelyezett irodákhoz tartozni, és azt sem, milyen gyakoriak lesznek az ottani fogadóórák. „Az ügyfelek számára egyelőre az a legfontosabb információ, hogy valamennyi hivatalt az eddig megszokott helyén találnak meg – mondta Békési Péter. – A tervek szerint fokozatosan valamennyi főosztályunk egy épületbe, a Štefánik tér 10. szám alá költözik, de ezekről a változásokról időben értesítjük az érintetteket.”

Galánta

Bíró László, a Galántai Körzeti Hivatal elöljárója

A körzeti hivatal három főosztállyal (vállalkozói, általános közigazgatási és katasztrófavédelmi) és egy szakosztállyal, összesen 37 alkalmazottal működik. A belső igazgatási osztály a hivatal belső ügyeivel foglalkozik. Az osztályok általában ugyanolyan hatáskörökkel működnek tovább, mint az eddigi járási hivatalban. Február végéig a hivatalok és az osztályok a régi helyükön maradnak, ahogyan a járási hivatalban is voltak, márciusban azonban a városi hivatal költözik át a járási hivatal épületébe. Azután az 1. és 2. emeleten működik majd a városi hivatal, a 3. emeleten lesz a körzeti hivatal, a 4. és az 5. emeleten pedig az államigazgatás többi szakhivatala (vagyis a környezetvédelmi, a közlekedési és a földügyi). A szociális főosztály, amely most az épület első emeletén működik, márciusban a városi hivatal jelenlegi épületébe költözik. Az eddig közös főosztályként működő földügyi és erdőgazdálkodási főosztály különvált, és Galántán csak földügyi hivatal marad, az erdőgazdálkodási főosztály a dunaszerdahelyi specializált körzeti hivatalhoz kerül. Tehát a Galántai járás lakosai az erdőgazdákodással kapcsolatos ügyeiket Dunaszerdahelyen intézhetik.

Érsekújvár

Bartha Mónika, az Érsekújvári Körzeti Hivatal elöljárója:

Új hivatalunk hozzávetőlegesen negyven alkalmazottal fog működni. Jelenleg még az egykori járási hivatal épületében találnak meg bennünket az ügyfeleink. A tervek szerint a törvény adta lehetőség szerinti félévben átköltözünk a kormányhatározat alapján számunkra kijelölt, Podzámska 25 szám alatti épületbe, ahol már festik az irodákat. Ott, ahová költözünk, korábban is működött a járási hivatal néhány osztálya. A körzeti hivatal érsekújvári központjában három ügyosztály és egy részleg található. Az általános közigazgatási osztálynak kilenc alkalmazottja van, a vezetői posztot majd pályázat útján töltik be, addig pedig Peter Bekénit bíztuk meg ideiglenes irányításával. A vállalkozói osztálynak tíz alkalmazottja van, vezetője Július Kamanca. Nyolc alkalmazottal kezdte meg működését az egykori civilvédelmi, ma válságkezelési (katasztrófavédelmi) ügyosztály, vezetője Peter Bekéni. A korábbi pénzügyi, informatikai, szervezési osztályokat egy, a belügyekkel foglalkozó részleg alá vonták, és a kerületi hivatal irányításával működik. Az érsekújvári központon kívül Nagysurányban van egy kihelyezett irodánk, amely jelenleg még a Jesenského utca 13. alatt működik. Egy alkalmazottunk dolgozik ott, és a nagysurányi régió húsz településének lakosai az általános belügyek intézésénél vehetik igénybe a vidéki ügyfélszolgálatot. A magyarlakta települések közül ide tartozik többek között Nagykér, Pozba és Zsitvafödémes is.”

Léva

Zachar Pál, a Lévai Körzeti Hivatal elöljárója

arról tájékoztatta az Új Szót, hogy a jövő hét kedden 9 órára összehívja a polgármestereket, s ezen a találkozón bemutatkoznak az új intézmények és azok vezetői. A körzeti hivatalhoz a járás 89 települése tartozik. Szó van arról is, hogy Léván az ügyészség a katonai parancsnokság épületébe költözik, a munkahivatal pedig a járási hivatal épületébe, tehát oda, ahol most a körzeti hivatal is van. Minderről egyelőre csak tárgyalnak, a változás áprilisban várható. Kollár László, a Lévai Munka- Szociális és Családügyi Hivatal megbízott igazgatója az áprilisi lévai átköltözésekről szóló információinkat megerősítette, ám hozzátette, a munkahivatal és a szociális osztály egyelőre a helyén marad.

Ipolyság

A város nem kapott integrált státusú körzeti hivatalt. A munkahivatal maradt a régi helyén, tehát a volt Járási Építkezési Vállalat (OSP) egykori üzemének épületében. Az eddig a járási hivatal alá tartozó szociális osztály – amely most már egyesült a munkaügyivel – szintén a régi helyén működik, tehát a városháza épületében. A Szociális Biztosítótól eddig hetente egyszer jártak ki Léváról, de – mint azt Lendvay Tibortól, a városi hivatal elöljárójától megtudtuk – három irodát is felajánlottak nekik, a biztosítónak tehát valószínűleg heteken belül állandó kirendeltsége lesz Ipolyságon, éppen azért, hogy a polgároknak ne kelljen Lévára utazniuk.

Zselíz

A városnak sincs integrált státusú körzeti hivatala. A munkahivatal továbbra is a régi helyén marad, tehát a városháza mellett, miként a most már hozzá tartozó szociális osztály továbbra is a városháza épületében. Értesüléseink szerint a Szociális Biztosító az adóhivatal épületébe, tehát a VÚB épületébe, a Schubert-park mellé költözik.

Nyitra

Nyitrán egyelőre minden hivatalt a régi helyén találnak az ügyfelek. A körzeti hivatal a megszűnt járási hivatal épületében működik, a specializált hivatalok – mint például a földhivatal vagy a környezetvédelmi hivatal – a régi járási vagy kerületi ügyosztályok irodáiban alakultak meg (csak a névtáblákat cserélték ki az ajtókon). A járási munkaügyi hivatal is maradt a régi helyén. A költözést a tervek szerint márciusban kezdik, akkor a körzeti hivatal alkalmazottai a kerületi hivatal Štefánik utcai épületébe kerülnek, az ő helyüket a régi járási hivatal épületében pedig az újonnan létrejött munka-, szociális és családügyi hivatal foglalja el. A munkaügyi hivatal Janko Kráľ utcai épületében tavasztól már a környezetvédelmi hivatal kap helyet, az építkezési és közlekedési hivatalt a Nábrežie mládeže 1. szám alatt találják majd az ügyfelek, a kerületi oktatási hivatalt pedig a tervek szerint a Piaristická 2 címre költöztetik. A városban összesen 450 hivatalnok és több ezer akta cserél helyet és címet – legkésőbb június végéig.

Vágsellye

Bíró Ágnes, a Vágsellyei Körzeti Hivatal elöljárója:

A körzeti hivatalban három főosztály maradt (az általános közigazgatási főosztály, a katasztrófavédelmi és a vállalkozói. Specilizált államigazgatási hivatalként megmarad Vágsellyén a közlekedési körzeti hivatal is, amely egy igazgatóval és három alkalmazottal fog működni. Lesz a városban környezetvédelmi körzeti hivatal is. Az oktatási osztály kerületi szintre került, ám egyelőre június végéig kihelyezett munkahelyként működik Vágsellyén az eddigi szakosztály. A földügyi és erdőgazdálkodási körzeti hivatal Érsekújvárban lesz, de remélhetőleg ennek is működik majd egy kihelyezett munkahelye Vágsellyén. Ezt azért is szeretnénk, mert az eddigi földügyi szakosztály szakemberei európai uniós projekteken is dolgoztak – például földrendezéssel kapcsolatban – , és ezeket jó lenne továbbra is itt, helyben folytatni. Az itteni vadásztársaságok szeretnék, ha az újvári erdőgazdálkodási körzeti hivatalnak is lenne nálunk kihelyezett munkahelye, legalább egy alkalmazottal. Ha mindezt sikerül elérni, lényegében a Vágsellyei járás lakosai számára semmi változás sem történik, csupán annyi, hogy a volt járási hivatal épületében több önnálló hivatal található majd meg. A új hivatalok ugyanazokban az irodákban lesznek, mint az eddigi szakosztályok. A munkaügyi és szociális körzeti hivatal ugyancsak Érsekújvárban lesz, de a szociális osztály és a munkaügyi osztály kihelyezett munkahelyként ugyanott működik Vágsellyén, mint eddig. (tasr, vkm, gl, száz, buch, vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?