Környezetvédelmi pályázat a gimnáziumban

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKomárom.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Komárom. A Selye János Gimnázium sikeres volt a kormányhivatal által meghirdetett, Norvég Alap által támogatott, a Klímaváltozáshoz való alkalmazkodás – árvizek és szárazság megelőzése elnevezésű környezetvédelmi pályázaton.

„A projekt több részből tevődik össze, egyrészt felújítjuk az iskola előtti parkot, valamint az iskolaudvarban a streetball-pályák melletti füves területet. Fákat, bokrokat ültetünk, padokat helyezünk ki. Az iskolaudvarban két nagyméretű esővízgyűjtő tartály kerül a földbe, és az így összegyűjtött vízzel öntözzük majd a füvet, a fákat, a bokrokat – magyarázta Andruskó Imre igazgató. – A felsorolt beruházásokon kívül szeptembertől a környezettudatos nevelést célzó új tanmenetet vezetünk be, és a kollégák a lehető legtöbb tantárgy oktatásába beépítik a környezetvédelem, a klímaváltozás témáját. Ugyancsak a pályázat részeként rajzversenyt hirdetünk alapiskolás diákok részére. A honlapunkon pedig külön menüpontot alakítunk ki, ahol követni lehet a március végéig tartó projekttel kapcsolatos eseményeket.” A pályázat összértéke 39 500 euró, ebből közel 35 ezret fordítanak a beruházásokra; jelenleg zajlik a közbeszerzés a kivitelező kiválasztására. A fennmaradó összeg a tervek kidolgozására, díjakra, a honlap működtetésére szolgál.

„A pályázat nagy előnye, hogy nincs szükség önrészre, másrészt, hogy nem a fenntartó megyei önkormányzat, hanem közvetlenül az iskola pályázhatott” – mondta az igazgató. A tervek szerint július-augusztus folyamán végzik az építkezési munkákat, szeptemberben a diákokat megújult park, új közösségi tér fogadja. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?