Környezettudatosság, fiatalok és konkrét ötletek – beszámoló egy Erasmus+ projektről

Búcs környezettudatosság
Búcs |

Szlovákiai magyar, örmény és lengyel fiatalok járják körül a környezettudatosság témakörét az EU által támogatott projekt keretén belül. Ám az utazások, barátkozások és játékok mellett komoly munkát is végeznek: mindegyik csapat kidolgozott egy-egy konkrétan megvalósítható, s akár piacra is dobható környezetbarát tervet, amelyeket Búcson mutattak be.

A környezettudatosság és a generációk jóléte keretezi a „Zöld háromszög“ (The Green Triangle) elnevezésű Erasmus+ projektet, amelyért Szlovákiában a Slovak Eco Quality (SEQ) felel. A kezdeményezésnek tavaly már volt egy előzménye, amely során hasonló témában, szintén a UniGrowth Development Center nevű örmény szervezettel működtek együtt. „Úgy hiszem, a korábbi projektünk nagy siker volt“ – mondta lapunknak Tamara Aydinyan az örmény társulás részéről. Mint fogalmazott, készek voltak további tartalmakat rendelni a folytatáshoz, ill. Stowarzyszenie IMPAKT révén kibővültek lengyel fiatalokkal is. Pinke Veronika, a SEQ projektmenedzsere tavaly még résztvevő volt, így a saját bőrén tapasztalhatta, milyen haszna van van a különféle országokból származó, 16 és 30 év közötti fiatalok közös munkájának.

Gazdag program

Ám mi is zajlik pontosan a projekt keretén belül? Egyebek mellett ezúttal is felkeresték egymás országait. A lengyel Kielce és az örmény Tsahkadzor mellett Szlovákiában Búcson töltöttek el pár napot. A helyszínek jelzésértékűek, hiszen pont nem a centrumokat akarták bemutatni a fiataloknak. A vidéki területek adott esetben máshogy, saját tanulságokat kínálva mutatják be egy-egy ország helyzetét és a helyi közösségeket érő kihívásokat. 

„Korábban nem gondoltam arra, hogy Dél-Szlovákiába látogatok, s ott sok magyarral fogok találkozni. Őszintén mondom, hogy múlt évben ez egy nagy felfedezés volt a számomra” 

– mondta Tamara Aydinyan, aki a korábbi projektben is menedzserként vett részt.

Az együttműködés keretében még egy sor egyéb aktivitást szerveztek. Ilyen volt az ún. plogging, amely során a kültéri sportolást szemétszedéssel kötötték össze. Emellett mindegyik csapat külön-külön a saját országában műhelymunkákat szervezett helyi fiataloknak a környezettudatosság erősítésének érdekében. Figyelemfelkeltő kampányokat is folytattak, így például különféle közösségi játékokkal hívták fel a figyelmet helyi fiataloknak arra, hogy ki-ki tevékenysége mekkora CO2-kibocsátással jár. Júniusban vár még mindhárom ország csapataira egy közös brüsszeli utazás, ahol az Európai Parlament képviselőivel, ill. az EU-hoz kötődő szervezetekkel találkozhatnak majd. Velük megbeszélhetik, miben látják a változtatás lehetőségét és érdemességét akár jogszabályi, akár más szinteken.

Megvalósítható ötletek

Búcson „hackaton”-t, vagyis intenzív ötletversenyt rendeztek a csapatoknak. A három napos esemény célja az volt, hogy a fiatalok információs technológiák segítségével keressenek megoldást fenntarthatósági, környezetvédelmi problémákra.

A projekteket egyben jelképes összeggel is díjazták a szervezők. A legjobb elképzelésnek a lengyeleké bizonyult. A csapatból Jagna Kaliska-Bui, Aleksandra Głogowska és Maria Blaska – mindnyájan 17 évesek – magyarázták el lapunknak, hogy egy olyan applikációt terveztek, amely a használt tankönyvek csereberéjét tenné lehetővé. Erre azért van szükség, mert egy középiskolás diáknak az évek során közel 1000 euróba kerülhetnek a tankönyvei, amelyeket azonban újra lehetne használni, ha ezt elősegítené egy program. Úgy gondolják, Lengyelországba visszatérve megpróbálnak befektetőt szerezni az ötletük megvalósításához.

Az örmények egy olyan faültető projekt alapjait dolgozták ki, amellyel nem pusztán zöldítenék Örményországot, de egyben jelképesen összefognák a világszerte szétszórt diaszpórájukat is. A szlovákiai magyar csapat részéről Kulcsár Ágnes pedig elmagyarázta nekünk, hogy ők egy olyan fürdőszobai szenzor kifejlesztésére tettek javaslatot, amely segítségével osztályozni lehetne a felhaszált vizet. Ha az nem túl piszkos, úgy vécéöblítésre vagy akár öntözésre is lehetne használni, s csak egy adott szennyezettség fölött engedné le a vizet a lefolyón. Ezzel jelentős mennyiségű édesvizet lehetne megspórolni.

Izgalmas koncepció

„Igazán megszerettük a fiatalok részvételével zajló koncepciót. Be kell vallanom, hogy ez eléggé alulértékelt az Erasmus-világban, mert az emberek főleg a tréningre alapuló kurzusokról tudnak” 

– fejtegette az Új Szónak Tamara Aydinyan. Úgy látja, nagyon jó, hogy egy-egy csapat egy-másfél évet kap arra, hogy egy ötletet megvalósítsanak.

„Megismertem az embereket, ami segített kibújnom a kis buborékomból, amiben vagyok. Ez tényleg olyan, mint egy eléggé intenzív kommunikációs tréning, például lényegtelen, hogy félek-e angolul beszélni, mert muszáj“ 

mondta Kulcsár Ágnes, aki egyébként Pozsonyban környezetvédelmi szakos hallgató. Nem pusztán egy projekt prezentációját, de emberi kiállást, helyes testbeszédet is tanult az elmúlt hónapokban, ill. azt, hogy mennyire fontos a kutatási eredmények beépítése a tervezésbe. Mint mondta, nem lehet egy EP-s képviselővel csak úgy beszélni, muszáj konkrétumokkal alátámasztani azt, amiről beszélnek vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?