Korai teraszzár jön Kassa óvárosában

Kassa |

<p>Módosította a vendéglátóhelyek nyitva tartását Kassa-Óváros önkormányzata, mert az utóbbi időben egyre több lakos panaszkodott az esténként hangoskodó vendégekre. Az éttermek, kocsmák, bárok tulajdonosai nem örülnek a szabályozásnak, sokak szerint a turizmus fogja megsínyleni az egészet.</p>

A városrész képviselő-testülete a legutóbbi önkormányzati ülésen döntött a nyári teraszok nyitva tartásáról. „A vendéglátást biztosító vállalkozások az új rendelet szerint hétfőtől vasárnapig reggel 8 órától este 22 óráig fogadhatják és szolgálhatják ki a vendégeket a tulajdonukban álló vendéglátóhely előtti teraszon vagy a kerthelyiségben” – olvasható a határozatban. A Fő utcai sétányon található vendéglők egyelőre kivételnek számítanak, hiszen azok másfél órával tovább, azaz minden este 23.30-ig lehetnek nyitva.

A belvárosiak szerint a vendégek nem veszik figyelembe azokat, akik a Fő utcán vagy annak közelében laknak, a ricsaj és a zaj miatt sokan képtelenek aludni. „Nálunk nagyon nehezen megy az alvás. Nemcsak én, hanem számos szomszédom is panaszkodott már a hivatalban, de eddig semmit sem tettek. Remélem, hogy ennek a döntésnek köszönhetően valamivel nyugodtabb lesz a környék” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő Fő utcai lakos.

Míg a lakosok elégedettek a módosítással, addig a tulajdonosok felháborítónak tartják a város lépéseit. „Nem elég, hogy évente több ezer eurót kell kifizetnünk a városnak a nyári teraszokért, most azzal álltak elő, hogy már csak bizonyos ideig tartathatjuk nyitva őket. Ez felháborító. Egy európai szintű nagyváros belvárosa soha nem fogja azt a kényelmet és nyugalmat nyújtani az ott lakóknak, mint egy vidéki falucska. Ez mindig így volt, ezeket a dolgokat így el kell fogadni” – magyarázta Kováč János, az egyik Fő utcai kávézó tulajdonosa, aki szerint a nyitvatartási idő módosításával nemcsak a vállalkozók és az alkalmazottaik bevétele fog csökkenni, hanem hosszú távon a városi turizmus is rosszul járhat vele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?