Tíz százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma az első negyedévben Csehországban

prága

Az első negyedévben 4,1 millió vendég szállt meg a csehországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami éves összehasonlításban 9,9 százalékos növekedés. A hazai és külföldi turisták száma egyaránt emelkedett – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.

A turisták összesen 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyeken, 7,7 százalékkal többet, mint 2023 első negyedében.

A statisztikusok kimutatása szerint az idegenforgalom 2021 második negyedévétől folyamatosan emelkedik Csehországban. A 2020-as visszaesést alapvetően a koronavírus-járvány miatt foganatosított intézkedések okozták.  

Az idén január-márciusban 1,9 millió külföldi turista szállt meg a csehországi kereskedelmi szálláshelyeken, a cseh vendégek száma 2,2 milliót tett ki.

„A külföldi turisták száma éves összehasonlításban majdnem 20 százalékkal emelkedett, a hazai turisták számának növekedése 3,6 százalékos volt” – mondta Roman Mikula, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?