Könyvvitel az Európai Unió követelte szinten

Nagymegyer.

Nagymegyer. Az országban egyedülálló kezdeményezésként Európában is elismert, az uniós követelményeknek megfelelő könyvelői képzést indítottak be – egyelőre kísérleti jelleggel – a helyi Szlovák és Magyar Tannyelvű Kereskedelmi Akadémián, ahol tegnap ünnepélyes keretek között átadták az erre a célra kialakított szaktantermet is.

A kereskedelmi akadémia a győri Vocational Academy partneriskolával közösen dolgozta ki a képzés alapjául szolgáló tanulmányi programot. A kétéves EU-s könyvelői tanfolyam elvégzésével a diákok nemzetközi képesítést szerezhetnek. A foglalkozásokat heti két órában három nyelven: angolul, szlovákul és magyarul tartják. A programhoz tankönyv is kapcsolódik, melyet teljes egészében a kereskedelmi akadémia tanárai állítottak össze. A projektum megvalósításához szükséges anyagiakat a helyiek pályázat útján teremtették elő, miután sikerrel szerepeltek a Phare CBC program pályázatán.

A héten egyébként nyílt napokat is tartottak a kereskedelmi iskolában és a vele közös igazgatású helyi magyar gimnáziumban. A rendezvény nagyszámú érdeklődőt vonzott, a két nap során számos szülő tekintette meg az iskolát, és ismerkedett meg közelebbről az intézmény mindennapi életével. A rendezvény ma dohányzás- és drogellenes programokkal folytatódik, ezen a diákoknak egyebek mellett az egészséges életmódról és a drogtesztekről tartanak előadásokat. A negyedik évfolyam tanulói bemutatják és megvédik szakdolgozataikat, az esti órákban pedig gólyabál lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?