Rozsnyó. Hétfotol zárva a Gömöri Könyvtár, mivel teljes állományát egy másik épületbe költöztetik.
Költözik a Gömöri Könyvtár
Rozsnyó. Hétfotol zárva a Gömöri Könyvtár, mivel teljes állományát egy másik épületbe költöztetik. A költözés eloreláthatólag egész nyáron tart majd, amely során a regionális, szak- és szépirodalom, a zene és a gyermekirodalom részlegét az új helyre költöztetik, s az intézmény igazgatósága és adatbázisa is az új épületbe kerül. „A költözés idotartama attól függ, hogy mennyi anyagi forrás áll majd rendelkezésünkre” – nyilatkozta lapunknak Iveta Kiselová igazgatóno. Elmondta, már régen keresték a lehetoséget, hogy az eddig a város különbözo pontjain található könyvtári részlegek egy teto alá kerüljenek. Az átköltözés után a könyvtár új helye a Tatrasvit volt óvodaépülete lesz a Hársfa utca 3 alatt. A helyiségeket egy poprádi cég újította fel. „Az épület a kassai megyei önkormányzat tulajdona, amelyért nem kell majd bérleti díjat fizetnünk” – mondta az igazgatóno. A kerület külön 900 ezer koronát adott a könyvtárnak egy felvonó beépítésére, amelynek segítségével a mozgássérültek is akadálymentesen juthatnak be az épületbe. A költözés egész ideje alatt a városban csak egyetlen helyen, a Dél lakótelep könyvtárában kölcsönözhetok könyvek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.