Költeni kell az iskola felújítására

Helmeczy Mihály Alapiskola
Királyhelmec |

A Helmeczy Mihály Alapiskolának otthont adó épületet ugyan alig több, mint 17 évvel ezelőtt adták át, felújítására a közeljövőben azonban már komoly összegeket kell költeni.   

A királyhelmeci magyar alapiskola Hunyadi utcai új épületét 2002-ben úgy vehették birtokukba a gyerekek, hogy addigra sem az iskolaudvar, sem az étkezde, sem a sportpályák, sem a tornaterem nem készült el. Három évvel később a konyha és az étkezde már használható volt, de a sportpályák és a tornaterem máig hiányzik. Az építmény mögött később díszkővel burkoltak egy keskeny sávot, ahol az intézmény a tanévnyitókat és tanévzárókat rendezte, illetve a nagyszünetekben a gyerekeket is kiengedték ide játszani. Mivel az iskolaudvar kialakításához a fenntartó önkormányzat(ok) nem kaptak támogatást, az elmúlt években saját forrásokból oldották meg a problémát. Az  épület előtt egy új udvart alakítottak ki, majd pedig a parcella körbekerítésére is sor került. Hasonló munkálatok folytak az iskola mögötti telken is, melyeket a helyi közterület-fenntartó vállalat alkalmazottaival és munkagépeivel végeztek, így jelenetős összegeket takarítottak meg.

Szabó Ferdinánd, az iskola igazgatója lapunknak elmondta, az épület korszerűsítésére, illetve az intézmény felszerelésének a modernizációjára az elmúlt években is jelentős összegeket fordítottak. Az iskolai műhely  berendezésének korszerűsítésén kívül - egyebek mellett - az iskolai klubot is új helyiségekbe költöztették, modern berendezési tárgyakat, műszaki cikkeket, valamint sportszereket vásároltak, több interaktív táblát szereltek fel, de például az iskola étkezdéjének felújítására is költöttek pénzt. Az épület elöregedett ablakainak egy részét - a tantermekben lévőket - saját forrásból kicserélték, és a munkálatokat a jövőben is folytatni szeretnék. A tavalyi év végén azonban azzal szembesültek, hogy a szurkospapírral borkolt tető több helyen beázik, így annak javítása vagy cseréje sem várhat már sokáig. Egyelőre a legrosszabb állapotban lévő helyeket beragasztották, de hosszú távú megoldást csupán az új, csúcsos tetőszerkezet kialakítása jelentené. Az elkövetkezőkben ezért egy projektdokumentációt készítenek, és a fenntartóval egyeztetnek arról is, hogy a költségeket kik és milyen forrásokból fedezik. További problémát jelent, hogy az épület külső falainak szigetelése is egyre időszerűbb lenne, és még ebben az évben meg szeretnék építeni az évtizedek óta hiányzó tornatermet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?