Klubelnök beteglistán

Losonc. A közép-szlovákiai III. liga losonci listavezetője gőzerővel készül a nehéznek ígérkező tavaszi idényre. Az első gyakorlásokat felkészülési mérkőzés követte. Vojtech Kováč vezetőedző védencei a II. ligás Kremnička csapatával mérték össze tudásukat. A LAFC együttese az összecsapás 85.

Losonc. A közép-szlovákiai III. liga losonci listavezetője gőzerővel készül a nehéznek ígérkező tavaszi idényre. Az első gyakorlásokat felkészülési mérkőzés követte. Vojtech Kováč vezetőedző védencei a II. ligás Kremnička csapatával mérték össze tudásukat. A LAFC együttese az összecsapás 85. percéig egyenrangú ellenfele volt vetélytársának. Kétszer vezettek a vendéglátók, a losonciak kétszer kiegyenlítettek. Előbb Drugda büntetőből volt gólszerző, majd Gibala is is a hálóba talált. A 85. percben ziccert hibáztak a vendégek, ami megbosszulta magát. A hajrában ugyanis a Kremnička játékosai háromszor is bevették Lauko kapuját, s végeredményben 5:2-re nyerték a párharcot. A LAFC egyébként az alábbi összeállításban játszott: Lauko–Csányi, Balaško, Ilko, Koreň–Košút (60. Miklóš), Berky, Drugda, Tomko–Rapi, Gibala. A listavezető nógrádiak egyébként ma ünneplőbe öltöznek, a losonci Vigadóban (Reduta) báloznak. Nagyszabású rendezvényükön ezúttal a parkett ördögeiként szeretnének bemutatkozni szurkolóiknak. Az őszi éllovas klubelnöke, Milan Mrva azonban gondban van. Ő ugyanis nem perdülhet táncra, hiszen három héttel ezelőtt megsérült. A városi kórházba került, ahol a sebészek időközben már megműtötték a térdét. A tisztségviselő így csupán tisztes távolságból figyelheti majd a táncoló párokat. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?